Interaktív órákkal a kamu termékek ellen
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület szakemberei tartottak előadást a Padányi Katolikus Iskola diákjainak és módszertani felkészítést a tanároknak a közelmúltban.
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület szakemberei tartottak előadást a Padányi Katolikus Iskola diákjainak és módszertani felkészítést a tanároknak a közelmúltban.
A kérdéseket a fogyasztói érdekképviselők gyűjtötték össze. A kérdéseket a 28 uniós tagállam nemzeti szerzői jogi szakértői saját jogszabályaik alapján válaszolták meg. Ezt a munkát az Európai Megfigyelőközpont koordinálja munkacsoportjai segítségével.
Szerzői jogvédelem alá eső napellenzőket és autós árnyékolókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy román, autóalkatrészek forgalmazásával foglalkozó cégtől. - írja a www.mon.hu.
Az okozott kár megközelíti a nyolcmillió forintot. - írja a Rábaköz honlapja.
Több mint 8 millió forint értékű hamis gyerekruhát foglaltak le Ártándnál, melyeket két lengyel kamionban találtak – tudatta pénteken dr. Kiss Nóra, a NAV megyei igazgatóságának vámszakmai sajtóreferense. - írja a Hajdú-Bihari Napló.
A felperes az internetszolgáltató alperessel szemben a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 94. § (1) bekezdés d) pontja alapján terjesztett elő keresetet, amelyben kérte az Szjt. 94. § (4) bekezdés b) pontja szerint a jogsértés elkövetéséhez kereskedelmi mértékben szolgáltatást nyújtó alperes kötelezését arra, hogy a vele szerződéses kapcsolatban álló előfizetők neve és címe megadásával szolgáltasson adatot arra vonatkozóan, hogy a közölt IP címek kikhez tartoztak a szerzői jogi védelem alatt álló művek jogosulatlan felhasználásának időpontjában. - tájékoztatott a Kúria Sajtótitkársága.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Ártándnál több mint 8 millió forint értékű hamis ruházati terméket találtak egy lengyel kamionban. A ruhákat lefoglalták, az ügyben szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás. - áll a NAV közleményében.
Az ENSZ genfi székhelyű Szellemi Tulajdon Világszervezete 2000. évi közgyűlésén döntött arról, hogy április 26-át a világ társadalmi fejlődéséhez és haladásához meghatározó módon hozzájáruló műszaki alkotók és művészek munkásságának és eredményei védelmének szentelt világnappá nyilvánítja, amely tisztelgés az emberi tudás és képzelőerő, a kreativitás előtt.
A termékek tervezése során születő és a gyártást vezérlő, rendkívül érzékeny értékes adatok megszerzésére pályázó kiberbűnözők célkeresztjébe nem csak nagyvállalatok kerülnek. A szellemi tulajdont, a hamisításhoz szükséges információkat kiskapukon keresztül gyakran könnyebb kilopni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy játékboltban és egy bevásárlóközpont parkolójában foglaltak le hamis termékeket (játékokat, ruhaneműt, karórákat, parfümöket). Iparjogvédelmi-, valamint szerzői jogok megsértése miatt indult eljárás. - áll a NAV közleményében.