Csökkent az uniós lefoglalások volumene
Kisebb visszaesést tapasztaltak az EU határainál lefoglalt áruk számában és értékében tavaly, míg a potenciálisan veszélyes termékek számában erőteljes növekedés történt.
Kisebb visszaesést tapasztaltak az EU határainál lefoglalt áruk számában és értékében tavaly, míg a potenciálisan veszélyes termékek számában erőteljes növekedés történt.
A konkurencia által gyártott bútorokat másolták le és árusították: a fivérek ellen nemrég emelt vádat az ügyészség - írja a Zalai Hírlap.
A Google-höz folyamatosan érkeznek a megkeresések azzal kapcsolatban, hogy a megfelelő domaineket, illetve azok bizonyos elemeit távolítsa el a keresőtalálatok közül. A legtöbbször a szerzői jogok tulajdonosai és az őket képviselő szervezetek kifogásolnak olyan linkeket, amelyek állítólag jogsértő tartalomhoz vezetnek, de a kormányzati szervek és a bíróságok is gyakran szorgalmazzák egyes anyagok eltávolítását vagy felülvizsgálatát - olvasható a Bitport honlapján.
Készülnek az iskolakezdésre az adóellenőrök is, ennek jegyében a két leglátogatottabb távol-keleti áruházban csaptak le a szabályokat nagymértékben áthágó kereskedőkre - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tegnap az MTI-vel.
Tizenöt hamis festményt és három hamis szobrot találtak a rendőrök az egyik kaposvári galériában. A tulajdonos Rippl-Rónai József Fekete kalapos nő című festményét árulta 22 millió forintért. A szakértőknek egyből szemet szúrt, hogy a kép nem valódi. A gyanúsított műkincskereskedő tavaly november óta van előzetes letartóztatásban, a rendőrség most fejezte be a nyomozást - olvasható a Híradó honlapján.
Egy férfi a jogtulajdonos engedélyével dél-alföldi telephelyén raklapokat javított. A jó üzlet reményében azonban tevékenységét bővítette, raklaphamisításba kezdett. A NAV pénzügyi nyomozói a csaknem ezer darab hamis raklapot és a készítésükhöz használt hamis szerszámokat lefoglalták, a férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki - áll a NAV sajtóközleményében.
Annak ellenére, hogy egyre több neves divatház nyer pert a hamisítók ellen a bíróságon, a korántsem korrekt kiegészítő-hamisítók továbbra is jelen vannak a piacon. Olyannyira, hogy a fashionista.com szerkesztői több olyan divatmániást is ismernek, akik mindenféle szégyenérzet nélkül büszkén vállalják kamutáskáikat és fülbevalóikat az ismeretségi körükben - olvasható a Dívány internetes portálon.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei ismét védjegyoltalom alatt álló ruhákat, matricákat és a készítéshez használt nagy teljesítményű vasalót foglaltak le a Sziget Fesztiválon - tájékoztat a NAV.
A fényképezőgép gyártók közül a Canon végzi a legaktívabb edukációt a hamisítás elleni harcban. Időről időre újabb anyagokat ad ki arról, hogy miként ismerhetsz fel egy hamisított kiegészítőt, melyek ugyan használják a Canon márkajelzéseit és próbálják elhitetni a vásárlóval eredetiségüket, de valamivel mindig lebuknak, ha mással nem, hát azzal, hogy gyenge minőségűek - írja a Printscreen.hu
Az interneten keresztül külföldről rendelt áruk fokozott ellenőrzésére hívta fel a figyelmet Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert a szellemi tulajdonjogot sértő árut megsemmisítik - olvasható az MTI közleményében.