A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak fogyasztása

2016. május 11.

A magyar fiatalok ötöde legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat a digitális tartalmakhoz való hozzáférés során az elmúlt évben, 38%-uk viszont nem élt ilyenekkel, bár negyedük egyáltalán nem tud különbséget tenni törvényes és törvénytelen felület között, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

Kamu cuccok ellen küzd az Alibaba

2016. május 9.

Úgy tűnik, hogy az Alibaba vezetősége mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kerüljön fel a U.S. Trade Representative (USTR) szégyenlistájára, a napokban például bejelentette, hogy ő lesz az első olyan online kiskereskedő, aki csatlakozik az egyik legnagyobb nonprofit nemzetközi szervezethez, ami a piacon keringő hamis termékekkel való kalózkodás ellen küzd. - írja a Dívány.hu.

A magyar fiatalok 15%-a vásárol hamis terméket az interneten

2016. május 4.

A magyar fiatalok közel hatoda vásárolt legalább egyszer hamis terméket interneten keresztül az elmúlt évben, amivel az uniós országok középmezőnyében foglalunk helyet, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

Három védvonal hamisítás ellen

2016. április 8.

A termékek tervezése során születő és a gyártást vezérlő, rendkívül érzékeny értékes adatok megszerzésére pályázó kiberbűnözők célkeresztjébe nem csak nagyvállalatok kerülnek. A szellemi tulajdont, a hamisításhoz szükséges információkat kiskapukon keresztül gyakran könnyebb kilopni.

Hamis ékszereket kínált az interneten

2016. március 16.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy internetes kereskedő ellen indítottak eljárást, aki ékszereket árult, azonban tevékenységét nem jelentette be és adószáma sem volt. Az ügyben a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság (NEHITI), illetve a rendőrség is eljárást indított. - áll a NAV közleményében.

2016. március 16.|Kategóriák: Hír, Fogyasztóknak|Címkék: , , |

Merészség a neten gyógyszert venni

2016. március 10.

A hamis és ellenőrizetlen gyógyszereket főleg az interneten terjesztik. Az engedély nélkül tevékenykedő kereskedők azokat a betegeket akarják megrövidíteni, akik olcsó terméket és egyszerű vásárlási lehetőséget keresnek, esetleg szégyellik a betegségüket, és nem akarnak szakorvoshoz fordulni.

Tehetetlen a Gucci az Alibabával szemben

2016. február 26.

A Dívány honlapja nemrég számolt be arról, hogy nem igazán tudnak mit kezdeni a luxusmárkák az egyre gyorsabban és olcsóbban dolgozó fast fashion márkák és online butikok koppintásaival. Ezúttal a Guccinak lett újra elege a hamisításokból, ezért a napokban több millió dollárra perelte be az online butikot üzemeltető Beyond the Rack-et a New York-i bíróságon, mivel azok állítólag illetéktelenül árusítják az általuk tervezett táskák másolatait – számol be a négy különféle táska miatt kialakult balhéról a Refinery29.com.

2016. február 26.|Kategóriák: Hír, Fogyasztóknak|Címkék: , , |

Hamis gyógyszerek a neten

2016. február 4.

Egyre többen dőlnek be az illegális online gyógyszertárak hirdetéseinek és vásárolnak hamisított tablettákat az interneten. Pedig a kockázatok óriásiak, a mellékhatások kiszámíthatatlanok: a mérgező összetevőkből kutyult pirulák már több halálesetet okoztak Európában. - írja a Nők Lapja Egészség rovata.