Filléres teszt a hamis és romlott gyógyszerek lefülelésére

2016. augusztus 29.

A fejlődő világ piacát elárasztó hamisított és bomlásnak indult gyógyszerek jobb esetben csak hatástalanok, rosszabb esetben egyenesen mérgezőek. Amerikai kutatók olcsó papírcsík-alapú tesztet fejlesztettek ki, amely megbízthatóan lefüleli a hamis vagy romlott gyógyszereket. - írja az Origo.hu.

Megerősödött a hamis gyógyszerekkel szembeni védelem

2016. augusztus 15.

Magyarországon erős a hamis gyógyszerekkel szembeni védelem nemzetközi összehasonlításban is - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-nek. Rétvári Bence azt mondta, a szigorú szabályozásnak és az erős felügyeletnek köszönhetően hamis vagy nem engedélyezett gyógyszer még nem került a törvényes gyógyszer-kereskedelembe. - írja a Magyar Hírlap.

A hagyományokhoz hűen 2016. június végétől július elejéig tartott Sopronban a VOLT fesztivál

2016. július 19.

A rendezvény Civil zónájában képviseltette magát a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület. A HENT 2008-ban jött létre, legfőbb célja a szellemitulajdon-jogok megsértése elleni fellépés hatékonyabbá tétele. Működését kormányrendelet szabályozza. A Testület több munkacsoportból áll, amelyből számunkra kiemelt jelentőségű a Gyógyszerhamisítás elleni munkacsoport. A csoport vezetője dr. Ilku Lívia, a MAGYOSZ igazgatója. A Testület ezen szekciójának legfontosabb feladata a humán gyógyszerek hamisítása elleni küzdelem. Ennek szellemében vettek részt a HENT munkájában a VOLT fesztiválon a gyógyszerészek.

Hamis gyógyszerek a neten

2016. július 18.

A gyógyszerész végzettségnek presztízse van. A jogi egyetemen, az egyik vizsgán a professzor, amikor meglátta, hogy az előtte lévő diák már gyógyszerészként ment oda, elismerésül azt mondta: aki elvégez egy gyógyszerészegyetemet, az biztosan el tud végezni egy jogit is. Valóban sok gyógyszerész diplomás megy másodképzésre is, hogy még kedvezőbben tudja hasznosítani a tudását. Így gondolkodik dr. Fülöpné dr. Csákó Ibolya rendőr alezredes is, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságán, aki gyógyszerész-jogászként dolgozik ott. A hamis gyógyszerek elleni munkájáról kérdezte a tanácsos asszonyt dr. Szarvasházi Judit, a Patika Magazin főszerkesztője.

Gyógyszerhamisítás elleni küzdelem

2016. július 18.

„A gyógyszerhamisítás a legnagyobb biznisz a világon, hiszen rengeteg költséget és időt spórolnak meg az erre szakosodottak” – mondta a Rádió Orientnek Ilku Lívia. Ezek sok esetben életveszélyesek is lehetnek. A Rádió Orient interjút készített dr. Ilku Líviával, a HENT Gyógyszerhamisítás elleni munkacsoport vezetőjével.

Veszélyes éberséget fokozó szerek jelentek meg a hazai piacon

2016. július 6.

Az éberséget fokozó tabletta rendelése mellett a legnépszerűbbek a potencianövelő és a fogyasztószerek, melyek nagy része Indiából vagy Dél-Amerikából érkezik. A neten rendelt, házi laborokban, ellenőrizetlen körülmények között kotyvasztott szerek károsíthatják a vesét, a májat, a szív-és érrendszert. - írja a Hirado.hu