SAJTÓKÖZLEMÉNY SAJTÓKÖZLEMÉNY — A hazai Z-generáció is csatlakozhat a hamisítás elleni fellépéshez

2022. június 8.

Magyarországon leginkább a fiatalabb korosztály vásárol hamisítványokat a Tárki 2021-es, reprezentatív kutatása szerint. A 15 és 24 év közötti európai fiataloknak pedig több mint fele (52 százalék) nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt évben legalább egy hamisított terméket vásárolt – szándékosan vagy véletlenül – az interneten, egyharmaduk (33 százalék) pedig azt is megosztotta, hogy illegális forrásból jutott digitális tartalomhoz. A helyzetre reagálva a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) a Hamisítás Elleni Világnap alkalmából „Az eredeti az igazi!” kreatív pályázat keretében vonja be a 16-25 éves középiskolásokat és egyetemistákat az illegális forrásból származó termékek elleni küzdelembe.

Sem az iskolai végzettség, sem a vevők neme nincs hatással a hamisítványok vásárlására, azonban a kor és a lakóhely már számít. A járvány után készült felmérés megerősítette, hogy a fiatalok 37 százaléka szándékosan vásárolt egy vagy több hamisított terméket, ami jelentős növekedés a korábbi eredményekhez képest (14 százalék). Magyarországon a fiatalok 37 százaléka szándékosan vásárolt hamis terméket, 17 százalékuk pedig tudatosan jutott jogsértő, „kalóz” tartalmakhoz – emeli ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának idei felmérése.

Pedig az eredeti termékek vásárlása biztonságos, értékálló és garanciális, miközben támogatja a magyar gazdaságot és csökkenti a szervezett bűnözést. Ezt erősíti meg a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI 2021-es kutatása is, amelynek alapján a magyar lakosság jelentős többsége (64 százaléka) szerint hosszabb távon jobban megéri eredeti árucikkeket vásárolni, mint hamisat. Ennek ellenére szinte minden hatodik ember (15 százalék) beszerzett valamilyen hamisított terméket, ezek közül a legnépszerűbbek a márkás ruhák (17 százalék), az illatszerek (6 százalék), az illegálisan letöltött programok (6 százalék) és gyógyszerek (2 százalék). A tanulmány adatai alapján azonban optimizmusra ad okot, hogy a tipikusan márkahű és eredetiségpárti vevők többségét is a fiatalok adják (58 százalék).

A

KAMPÁNY A BIZTONSÁGOS KERÉKPÁRHASZNÁLATÉRT Hajts az eredetire!

2022. május 3.

A Giro d’Italia nemzetközi kerékpáros körverseny magyarországi, május 6-i indulásának apropóján  a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal és az Országos Rendőr-főkapitánysággal közösen elindítottuk a Hajts az eredetire! című kampányunkat, amellyel szeretnénk felhívni a figyelmet az eredeti biciklik és alkatrészek vásárlásának előnyeire és a hamis termékek hátrányaira és veszélyeire, ezzel is ösztönzöve a minőségi termékek használatát.

„Ha biztosra szeretnénk menni, forduljunk a hivatalos márkakereskedőkhöz. A legtöbb cég esetében a forgalmazó partnerek fel vannak sorolva a márka hivatalos weboldalán. Ha pedig online vásárolnánk, érdemes megnézni a honlap impresszum adatait, minél kevesebb az információ arról, hogy ki működteti az oldalt annál gyanúsabb. Ha kizárólag email címet és postafiókot találunk akkor érdemesebb egy másik oldalt keresni. Az ilyen esetekben ugyanis nem csak a vásárló jár rosszul a silány minőség miatt, hanem a védjegy tulajdonosának sérül a hírneve és gazdasági kárt is szenved.” – Dr. Fulajtár Zsófia ügyvéd, a HENT jogérvényesítési munkacsoport vezetője.

Európai átlagban 2010 és 2017 között piacra került, hamisított termékek 16%-a okozott balesetveszélyt mechanikai hiba miatt.

„Az elmúlt  három évben közel 3000 kerékpáros baleset történt országszerte. Bár a hamisítványokat gyakran nem könnyű felismerni, az ilyen esetek megelőzéséhez hozzátartozik a minőségi termékválasztás.” – Gál Kristóf, r. alezredes.

2019 és 2021 között évente közel 3000 kerékpáros baleset történt országszerte, amelyek közül évente átlagosan 29 halálos kimenetelű volt. A balesetek száma az elmúlt három évben szerencsére folyamatosan csökken.

Legyen az illatszer, ruházati cikk, gyerekjáték, gépjármű- vagy kerékpáralkatrész, ma már gyakorlatilag mindent hamisítanak. Az utánzatok jellemzően olcsón, az eredeti termék árának töredékéért megvásárolhatók, viszont ugyanazt

SAJTÓKÖZLEMÉNY Akár 1500 eurónyi támogatás a kkv-k szellemitulajdon-jogainak érvényesítésére

2021. február 24.

Az Európai Bizottság és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által támogatott Ideas Powered for Business Kkv-alap olyan, unió területén működő kis- és középvállalkozásoknak (kkv) szól, amelyek szellemitulajdon-jogi stratégiájukat kívánják fejleszteni, és szeretnék megvédeni szellemitulajdon-jogaikat nemzeti, regionális vagy EU-szinten. Ennek 2021. március 1-jén nyíló, 20 millió euró keretösszegű pályázata azoknak a kkv-knak segít, amelyek a szellemitulajdon-jogaikat szeretnék érvényesíteni. 

Az Ideas Powered for Business Kkv-alap szellemi tulajdonhoz kapcsolódó előzetes diagnosztikai szolgáltatásokkal (IP scan) és/vagy védjegyek vagy formatervezési minták bejelentéseivel nyújt segítséget a vállalkozások megerősödéséhez. 

A 2021. március 1-jén nyíló pályázat során egy-egy vállalkozás legfeljebb 1500 eurónyi visszatérítést nyerhet el. A program keretében két szolgáltatás vehető igénybe. Az egyik során hivatásos szellemi tulajdonnal foglalkozó auditorok segítenek a szellemi tulajdont képező eszközök értékének meghatározásában (a szolgáltatás 75 százalékos kedvezménnyel vehető igénybe). Ez a tevékenység segítheti a cégek jelenlegi és jövőbeni szellemitulajdon-jogi stratégiájának kialakítását. A másik szolgáltatás igénybe vételekor 50 százalékos kedvezménnyel van lehetőség bejelenteni a szellemi tulajdont nemzeti, regionális vagy uniós szinten.

Az online benyújtható pályázat kapcsán Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke kiemelte, az ehhez hasonló támogatások valóban nagy segítséget nyújtanak a vállalkozásoknak abban, hogy a saját ötleteiket, termékeiket, szolgáltatásaikat megvédhessék. „A 21. század egyik legfontosabb értéke a szellemi tulajdon és annak megóvása, hiszen ez versenyképessé teszi nemcsak az adott vállalkozást, hanem azt az országot is, ahol ez a cég működik” – emelte ki Pomázi Gyula.

Az uniós támogatás mellett továbbra is elérhető a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Iparjog-pályázata, amelynek célja hogy akár ingyenesen levédethetőek legyenek a szabadalmak, a védjegyek és egyéb iparjogi szellemi termékek. A 200 millió forint keretösszegű pályázat segítségével a pályázók akár 100 százalékig finanszírozhatják az oltalmakhoz kapcsolódó hatósági és ügyvivői díjakat.

A kkv-alap pályázattal kapcsolatban további információk az alábbi oldalon érhetők el:

KÖNYVBEMUTATÓ A Műtárgyhamisítás magyar szemmel – Ocsút a búzától című kiadvány sajtóbemutatójáról

2020. február 26.

„A’ hamis, és csalárd, egy fának ágai ...”: szól az éppen kétszáz éve napvilágot látott Magyar példa beszédek és jeles mondások gyűjteményének máig érvényes intelme. Igazát mi sem bizonyítja jobban, mint a nemzetközi műtárgy-kereskedelemben és a hazai piacon tapasztalt hamisítási trendek mögött megbúvó haszonvágy, a kulturális javak illegális kereskedelme és a hamisítás okozta erkölcsi és anyagi károk növekvő jelentősége és súlya. Az ügyletek bizalmas jellege, a bizonyítás és a következmények orvoslásának nehézségei még a fertőzöttség valódi mértékének feltárását is meghiúsíthatják. A diagnózis azonban körvonalazható, a jelenség pedig a releváns ismeretanyag közreadása, továbbá személyes és intézményi magatartási szabályok kimunkálása és ajánlása révén visszaszorítható.

KÖNYVBEMUTATÓ Műtárgyhamisítás magyar szemmel – Ocsút a búzától

2020. február 24.

Az SZTNH és az OKRI kiadásában és a KIESELBACH GALÉRIA, valamint a PAUKER NYOMDA kivitelében 2020 januárjában megjelent tanulmánykötet bemutatása.

Szilveszterkor is válasszunk józanul!

2019. december 20.

Az évnek ebben a szakaszában több alkoholt fogyasztunk, koccintunk a családdal, barátokkal a karácsonyra és a boldog új évre. Érdemes azonban odafigyelnünk, mit iszunk, hiszen az alkoholhamisítók is résen vannak. Számukra nagy üzlet az adó és egyéb járulékkötelezettségek elkerülésével terjeszteni az illegális szeszfőzdékben előállított italokat. A hamis italok azonban veszélyesek: nem a megfelelő összetétellel és minőségi követelmények szerint készülnek: jobb esetben csak felvizezik, rosszabb esetben egészségre káros metanolt töltenek bele, amely szájszárazságot, szédülést, de vakságot is okozhat. Jöjjön akkor néhány jó tanács, hogy elkerüljétek a potenciálisan veszélyes italokat!

SAJTÓKÖZLEMÉNY Közel ezer embert vettek őrizetbe az év legnagyobb razziái során

2019. július 9.

2019. július 9., Budapest – Közel kétszáz tonna élelmiszer -és kétmillió liternél is több italárut, valamint több mint kétszáz kilogramm ismeretlen eredetű növényvédőszert és egymillió darabnál is több ismeretlen eredetű teljesítményfokozót, illetve gyógyszernek minősülő terméket foglaltak le a hazai hatóságok az OPSON, a Silver Axe és a Viribus idei razziái során.