SAJTÓMEGHÍVÓ Jedlik Ányos-díj 2021

2021. június 8.

A Covid-19 járvány ellen küzdő eredményes kutatók, orvosok, valamint a szellemitulajdon-védelem terén kiemelkedően teljesítő szakemberek kapják idén is a Jedlik Ányos-díjat.

A díjátadót az Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) online is elérhető esemény keretében tartja meg. A rendezvényen köszöntőt mond Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke; Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese, valamint Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke.

A Jedlik Ányos-díj idei díjazottjai:

  • Dékány Imre egyetemi tanár, professor emeritus
  • Fekete Andrea gyermekgyógyász
  • Kotschy András, a Servier gyógyszerkutató intézet igazgatója
  • Szecskay András ügyvéd
  • Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus

Az esemény keretében adják át a Magyar Innovációs Szövetség Innovációs díjának különdíját, amelyet a 2021-ben a Hagyó Kft. vehet át.

Az ünnepség időpontja: 2021. június 8. (kedd) 15:00 óra.

Az online közvetítés az alábbi linkre kattintva követhető.

Az eseményről lehetőség van személyesen is tudósítást készíteni. Ehhez kérjük, hogy jelezzenek vissza lehetőség szerint legkésőbb 2021. június 8. (kedd) 11:00 óráig a kommunikacio@hipo.gov.hu e-mail címre. Felhívjuk a figyelmet, hogy a személyes jelenlétre csakis érvényes védettségi igazolvánnyal van lehetőség – ennek hiányában sajnos nem tudjuk beengedni az érkező tudósítókat.

Biztonságos élelmiszerrel az egészséges holnapért!

2021. június 7.

Több, nemzetközi viszonylatban is egyedülálló különlegességgel készült idén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Élelmiszerbiztonsági Világnapra. A színes palettán szerepel például egy sztárszakáccsal közösen kiadott szakácskönyv, egy nemzetközi hírű mém-szereplővel forgatott videó és már napok óta tele van velük a közösségi média. Érdemes követni őket!

Az ENSZ 2018-ban nyilvánította június 7-ét az Élelmiszerbiztonság Világnapjává. A világnap lehetőséget ad arra, hogy felhívják a lakosság figyelmét az élelmiszer eredetű betegségek megelőzésének fontosságára, hangsúlyozva, hogy az élelmiszerbiztonság javítja az emberek általános egészségi állapotát, fokozza a gazdasági jólétet és hozzájárul a fenntartható fejlődéshez.

Az idei év jelmondata, a „Biztonságos élelmiszerrel az egészséges holnapért” arra mutat rá, hogy a biztonságos élelmiszerek előállítása és fogyasztása hosszú távú előnyökkel jár. E fenntartható gondolkodásmód ihlette a Nébih ünnepi kezdeményezéseit is a klasszikus eszközökre alapozott ismeretterjesztéstől egészen a virtuális térbe helyezett közösségi médiakampányig.

Büszkén mutatjuk be a tudatos sütés-főzés szerelmeseinek az Élelmiszerbiztonsági Világnap alkalmából megjelenő új szakácskönyvüket, amelyben Bernáth József séf receptjei mellett élelmiszerbiztonsági tippek, dietetikai tanácsok és maradékmentő ötletek jelentik a kuriózumot. A nyomtatott formátumú szakácskönyvet a Nébih közösségi felületein futó játékokon lehet majd megnyerni, illetve különféle rendezvényeinken ajándékozzák meg vele a látogatókat. A világnap szellemisége így az év hátralévő részében is biztosan tovább él!

Gondoltak azokra is, akik az online térben mozognak igazán otthonosan. Elsősorban nekik készítették a norovírus-fertőzés megelőzését célzó, szemléletformáló videónkat, amelynek főszereplője a nemzetközi szinten ismert Arató András, azaz „Hide the Pain Harold”. A több nyelven feliratozott kisfilmet a Nébih YouTube csatornáján tették közzé. Mindezek mellett pedig több szakaszból álló közösségi médiakampányt is folytatnak, rövid ismeretterjesztő videókkal és pársoros, hasznos üzenetekkel.

2021. június 7.|Kategóriák: Hír, Fogyasztóknak, Célcsoport|Címkék: , |

SAJTÓKÖZLEMÉNY Gyermekeink egészsége is a tét, nem éri meg hamisított játékokat venni

2021. május 31.

Gyermeknap közeledtével jellemzően megnő a kereslet a különböző játékok, például babák, állatfigurák, társasjátékok iránt, ezért érdemes számolni a hamis, vagy illegális forrásból származó termékek tömeges megjelenésével. Ezek az árucikkek sajnos többféle módon károsíthatják a vásárlókat, és emellett a magyar gazdaságot is.

A hamisított játékok forgalmazása igen jelentős részét teszi ki az Európai Uniót célzó illegális kereskedelemnek. Az Európai Bizottság adatai szerint 2018-ban csaknem 740 millió euró értékben, körülbelül 27 millió hamis terméket foglaltak le az unió külső határain, és a lefoglalt árucikkek mintegy 14 százalékát a játékok tették ki. Ezzel a cigaretta után a játék volt a második legnagyobb számban lefoglalt árucikk abban az időszakban.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) támogatásával 2020. október 19-én vette kezdetét az Europol LUDUS kódnevű akciója, amely célja a hamisított gyermekjátékok szállításának és tárolásának felderítése volt. Az idén januárban lezárult művelet során közel 5 millió hamis játékot foglaltak le, több mint 16 millió euró (több mint 5,6 milliárd forint) értékben. Az akció keretében mintegy 4800 ellenőrzést hajtottak végre összesen 24 országban, köztük Magyarországon is. Az Europol akciójának eredményeként 125 bírósági eljárás indult, továbbá 11 csalót tartóztattak le, és számos ország indított vizsgálatot a gyermekbiztonságot veszélyeztető bűnügyi hálózatok felszámolására.

Legnagyobb számban játékautók, társasjátékok és népszerű gyermekműsorok szereplőit ábrázoló bábuk szerepeltek a lefoglalt tárgyak között. Ezeket a termékeket rendkívül nehéz megkülönböztetni az eredeti játékoktól, pedig szinte minden esetben komoly egészségügyi kockázatot jelentettek a gyermekre nézve, ugyanis nem estek át a törvény által előírt szigorú biztonsági vizsgálatokon.

„A probléma Magyarországot is minden évben érinti, ezért a hatóságok folyamatosan, a LUDUS-hoz hasonló, összehangolt akciókkal dolgoznak azon, hogy visszaszorítsák a hamis játékok piacát. A vásárlásaink során ezért is fontos, hogy mindig tájékozódjunk, honnét vásárolunk. A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben és

SAJTÓKÖZLEMÉNY 35 milliót is érhet, ha a fiatalok tudatosabban vásárolnak

2021. május 25.

Iskolák, állami vagy magán szervezetek akár 35 millió forintot is nyerhetnek az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által meghirdetett szemléletformáló pályázattal, amelynek célja, hogy a szellemi tulajdon fontossága mellett, a hamisítás által okozott károkra is felhívják a figyelmet. Az összesen 1 millió euró (több mint 350 millió forint) összértékű pályázatra állami vagy magánszervezetek jelentkezését várják június 8-ig.

A pályázat célja, hogy a kreativitást, az innovációt és a vállalkozói szemléletet kihasználva erősítse a szellemi tulajdon értékével kapcsolatos ismereteket. A pályázat legfőképpen a fiatalabb korosztály, így kiemelten a 15 és 24 év közöttiek, valamint a jelenlegi vagy jövőbeni tanárok és tudományos szakértőket célozza. Az EUIPO ezzel hosszú távon azt szeretné elérni, hogy a fiatal generációk tudatosabban vásároljanak és csökkenjen a hamisítás, valamint a „kalózkodás” népszerűsége is.

A 2021-es felhívás két altémára oszlik, amelyek célcsoportok szerint különülnek el egymástól: az első terület a közoktatásban résztvevő diákok (6-18 évesek) és tanárok szemléletformálására koncentrál, míg a második a fiatal fogyasztókat célozza meg. A pályázók között összesen 1 millió eurót osztanak szét. Az első kategóriapályázói 20-60 ezer eurós, a másodiké pedig 40-100 eurós költségkerettel számolhatnak.

„Sokan nincsenek tisztában a hamisítás okozta károkkal, pedig fontos lenne tudatosítani a vásárlókban, hogy a cégeknek és az országoknak okozott gazdasági kár mellett sajnos az emberi egészségre, valamint az élővilágra nézve is végzetesek lehetnek a nem ellenőrzött forrásból származó termékek. A változás érdekében már a legkisebbeknél érdemes elkezdeni a szemléletformálást” – emeli ki Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese. „Ezért is bátorítok minden kreatív szervezetet, hogy munkájával segítse tudatosságnövelő tevékenységünket, és vegyen részt az EUIPO pályázatán” – tette hozzá. 

Az EUIPO egy korábbi kutatásából kiderül, hogy az uniós tagállamok évente akár 15 milliárd eurót veszíthetnek a hamisításból eredő bűncselekmények következtében, az

Műtárgyak Éjszakája 2021 Restaurátori vizsgálatok a műtárgyhamisítás elleni küzdelemben

2021. május 20.

műtárgy.com 2021. június 17. és 19. között rendezi meg a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő programsorozatát, a háromnapos Műtárgyak Éjszakája Fesztivált, amelyen 50 fővárosi helyszínen 100-nál is több program várja az érdeklődőket. A kínálat az eddig megszokottakhoz hasonlóan nagyon színes: a kiállítások és szakmai előadások mellett többek között műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, kerekasztal-beszélgetés és filmvetítés is gazdagítja a programválasztékot.  A széles kínálat garantálja, hogy mindenki talál olyan eseményt, ami a számára különösen érdekes lehet.

Nem csak festészet – A Műtárgyak Éjszakája közelebb hozza a műtárgyak lebilincselő világát a művészetek és a kultúra szerelmeseihez. Izgalmas történetek bontakoznak ki és elevenednek meg a látogatók szemei előtt. Valljuk, hogy a művészet nemcsak a múzeumok falai között rejtőzik, hanem a mindennapok során is körülvesz minket, olyan helyeken is rábukkanhatunk, ahol talán nem is várnánk. Így aztán a festményeken a szobrokon, a régészeti leleteken, a fotográfiákon, a porcelánokon és a kerámiákon túl többek között a szocializmus hazai tárgykultúráját is felidézzük, megismerkedünk a kék kelmefestés rejtelmeivel, az Unicum ipartörténeti és iparművészeti érdekességeivel, a nemzetközileg elismert kiváló hazai üvegművészek alkotásaival, a népi kézművesség titkaival, sőt még Blaha Lujza, a nemzet csalogánya kalandos életű legyezőjével is.

Izgalmas új helyszínek – Az új helyszínek között szerepel a főváros egyik leghangulatosabb pontja, Gül baba türbéje. Itt nemcsak az épületegyüttesről lesz szó, hanem a titokzatos Gül babáról is, akinek a személyéhez legendák kapcsolódnak. A BTM Aquincumi Múzeum és Régészeti Park a régészeti ásatások kulisszatitkaiba, Európa egyik legnagyobb kőtárának kincseibe, a rómaiak mindennapjaiba nyújt betekintést, a pop-up kiállításon pedig élőben is megszemlélhetők azok a műtárgyak, amelyeket a pandémia miatti zárva tartás idején az intézmény a Kisföldalatti peronjain plakátokon mutatott be. A Fővárosi Nagycirkusz elvarázsolt világa kicsiket és nagyokat egyaránt elbűvöl. A Magyar Cirkuszművészeti Múzeum gazdag tárgygyűjteménye személyes történeteket

Ismét MÉKISZ konferencia!

2021. május 19.

 2021. május 20-án a MÉKISZ ismét interaktív online konferenciát rendez újabb izgalmas témákkal, „Az étrend-kiegészítő piac aktualitásai a COVID-19 mentén” címmel.

Dr. Bérci István elnök köszöntője után az alábbi kérdések kerülnek terítékre:

COVID-tanulságok a nagykereskedelemben

Kaló Tamás, Phoenix Pharma Zrt.

Aktualitások az étrend-kiegészítők terén

Balaskó Renáta, Dr. Horacsek Márta, Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, Élelmezés- és Táplálkozástudományi Főigazgatóság

Étrend-kiegészítők: kiskereskedelmi trendek és a fogyasztók preferenciái

Hajnal Dóra és Pádár Kata, NielsenIQ

A COVID-19 és az étrend-kiegészítő piac kölcsönhatásai

Dr. Csupor Dezső, Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszerésztudományi Kar

Interaktív fórum az étrend-kiegészítők kereskedelmi kommunikációjáról

Tuza-Gunszt Dóra (Béres) vitaindító előadásával

A panel tagjai: Dr. Horacsek Márta OGYÉI, Dr. Nagypál Dóra GVH, Dr. Fazekas Ildikó ÖRT, Szép Judit BioCo

2021. május 19.|Kategóriák: Vállalkozásoknak, Hír, Célcsoport|

Kihirdették a zenei Artisjus-díjakat

2021. május 10.

Fábri Pétert életműdíjjal, Borlai Gergőt az év zeneszerzője, Major Esztert pedig az év szövegírója címmel jutalmazták az Artisjus 2021-es díjainak kihirdetésén csütörtökön Budapesten. – olvasható a ProfitLine honlapján.

2021. május 10.|Kategóriák: Hír, Fogyasztóknak, Célcsoport|Címkék: |

SAJTÓKÖZLEMÉNY Igazságosabbá válik a szerzői jogi törvény

2021. május 7.

Június 1-jével új szabályok lépnek életbe a szerzői jogok terén. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítás jelentősége abban rejlik, hogy több ponton is megkönnyíti a tartalmakhoz való hozzáférést és azok felhasználását, valamint megerősíti a szerzők és jogosultak helyzetét ebben a környezetben. 

A reform első lépéseként már tavaly megvalósult a digitális távoktatás szerzői jogi feltételeinek megteremtése. A módosítás többek között átláthatóbbá teszi a szerzők és előadóművészek díjazására vonatkozó szabályozást; tisztázza az internetes platformok felelősségét a felületükre feltöltött szerzői jogi tartalmak felhasználása tekintetében; lehetővé teszi, hogy a kulturális örökségvédelmi intézmények (pl. múzeumok, könyvtárak, levéltárak) a kereskedelmi forgalomban már nem elérhető műveket könnyebben tudják használni, illetve erősíti a sajtókiadók helyzetét az online felhasználások kapcsán.

A jogszabályváltozás az uniós irányelvek átültetésével új szabad felhasználási módot vezet be a szöveg és adatbányászat tekintetében, továbbá bevezeti a paródia kivételt is (utóbbi azt jelenti, hogy egyes szerzői jogi tartalmak szabadon átdolgozhatóak, „parodizálhatóak” lesznek az eredeti mű alkotójának engedélye nélkül is). A javaslat továbbá tartalmaz a szerzők és előadóművészek helyzetének erősítése érdekében hozott rendelkezéseket is. Eszerint a szerzők és az előadóművészek számára felhasználási engedéllyel és átruházással érintett jogaik területén gondoskodni kell a méltányos díjazás folytonosságáról, és a megfelelő szerződési pozíció megteremtéséről.

„A szerzői jogi törvénynek reagálnia kell arra, hogy ma már nem feltétlenül külön fogalom a tartalom-előállító és kultúrafogyasztó, hiszen a nagyközönség maga is tartalom-előállítóvá vált. A szerzői jogi rendszer igazságosságának előmozdítása a nagy internetes platformok térnyerése miatt vált szükségessé. A szabályok révén e szolgáltatók a rajtuk keresztül elért szerzői jogi tartalmak, vagyis zenék, videók után fizetnek majd az alkotóknak. A törvény új rendelkezései alapján például egyértelművé válik, hogy a nem üzleti célú zenefelhasználások után a feltöltő személyeknek nem kell fizetniük” – emelte ki Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a változások kapcsán.

Szintén fontos változás a

A Megfigyelőközpont megtartotta tavaszi munkacsoport üléseit

2021. április 16.

Dr. Vass László Ádám, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának osztályvezetője, beszámolt az egyik aktuális témájú munkacsoport, a „Szellemi tulajdon a digitális világban munkacsoport” ülésén elhangzottakról.

Az Observatory munkatársai tájékoztatót adtak a szociális médiáról, az online piactereken működő eladókról és a doménkalózkodásról (cybersquatting) szóló tanulmányok elkészültéről, valamint a kereskedelmi forgalomból kikerült műveket összegyűjtő weboldal, a jogszerű európai tartalomfogyasztási forrásokat rendszerező Agorateka portál és a blokklánc technológiák hamisítás ellenes felhasználásával foglalkozó Blockathon fórum fejleményeiről. A tanulmányokat 2021 második negyedévében fogják közzétenni. 2020 folyamán Magyarország, Írország, Románia és Spanyolország csatlakozott az Agorateka portálhoz.

A doménnevek szellemitulajdon-jog sértő használatával kapcsolatban bemutatásra került az Observatory készülő vitaanyaga, amely arra fókuszál majd, hogy hogyan lehet megelőzni a közvetítő szolgáltatókon keresztüli visszaéléseket. Ezt követően a belga doménnév regisztrátor szervezet, a DNS Belgium számolt be a szellemitulajdon-jog sértő domének elleni fellépés tapasztalatairól és a Nemzetközi Védjegyszövetség (INTA) ismertette az ICANN-nel közösen kidolgozott stratégiai javaslatait.

Az Observatory előzetesen ismertette a dinamikus blokkoló határozatokkal (dynamic blocking injunctions) kapcsolatos uniós tapasztalatokról szóló tanulmány főbb megállapításait. Ezt követően a francia szellemitulajdon-védelmi hatóság (HADOPI) képviselője elmondta, hogy a hatóság hogyan lép fel a sportközvetítésekre irányuló kalózkodás ellen.

Az első negyedévben megkezdődik a szerzői jogi és formatervezésiminta-oltalmi jogsértések és az új technológiák (mesterséges intelligencia, 3D nyomtatás) kapcsolatának vizsgálata. Az Observatory a kutatómunka elvégzésére az ENSZ kriminológiai és igazságügyi kutatóintézetét (UNICRI) kérte fel.

2021. április 16.|Kategóriák: Vállalkozásoknak, Hír|Címkék: , , |

Munkacsoport A Tudatosságfejlesztési munkacsoport 2021. évi kiemelt tervei (dr. Horváth Péter munkacsoport vezető)

2021. április 8.

Fotó: HENT

Félő, hogy a 2021-es év hátralévő része is a pandémiáról szól majd.

Tavaly a kényszerű helyzet sokakat az on-line tartalom fogyasztásra „kényszerített”. A megnövekedett igényeknek köszönhetően új legális szolgáltatások is elindultak (magyar on-demand filmtár, hangoskönyv szolgáltató, színházi előadásokat közvetítők, stb.)

Bízom abban, hogy a közönség ezeket a jogszerű tartalom szolgáltatásokat választja a kalózok helyett. A tudatos választás, az alkotók megbecsülése ezekben a hónapokban még fontosabb, mint valaha. A járványintézkedések az egész kulturális szcénát nehéz helyzet elé állítják, a legális on-line tartalomfogyasztásból származó bevételek ezért felértékelődtek. A HENT által működtetett hungaroteka.hu oldal épp ezt a célt szolgája, egy helyen összegyűjtve a hazai legális on-line tartalomszolgáltatások linkjeit.