Negyedik alkalommal HENT jogérvényesítési konferencia!
A rendezvény alapvető célja idén is a szellemi tulajdon elleni jogsértések, hamisítások terén érintett gyakorlati szakemberek, hatóságok képviselői tapasztalatcseréje volt.
A rendezvény alapvető célja idén is a szellemi tulajdon elleni jogsértések, hamisítások terén érintett gyakorlati szakemberek, hatóságok képviselői tapasztalatcseréje volt.
Az első sikeres Eco Town után november 10-én Budapesten a La Vida Duna adott otthont a második rendezvénynek, ahol ismét változatos programokkal várták az érdeklődőket.
• továbbra is a hamis ruházati cikkek a legnépszerűbbek 2019. november 6., Budapest – A hazai lakosságnak csak valamivel több mint fele (56%-a) tartja bűncselekménynek a hamisítványok értékesítését, ami markáns visszaesést jelent a tavalyi eredményekhez képest. A legnépszerűbb árucsoportot továbbra is a ruházati cikkek jelentik a hamis termékek vásárlása során, ugyanakkor az alacsonyabb ár már egyre kevésbé jelent motiváló tényezőt, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából.
Autópályán ellenőrzött kamionból került elő a hamis árukészlet.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaink hamis ruhaneműket és parfümöket találtak az M5-ös autópályán.
• a becsült kár csaknem 12 milliárd eurót tesz ki Leginkább ruházati kiegészítőkből, játékokból, rögzített CD-k/DVD-kből és cigarettákból áll az Európai Unió határain lefoglalt árucikkek többsége, ugyanakkor a termékek összértékének mintegy 70-85%-át a nemzeti piacokon belüli lefoglalások teszik ki, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 24 millió forint értékű hamis parfümöt és 132 pár hamis cipőt foglaltak le az M1-es autópályán.
Több mint másfél millió forint volt az a hamis ruha, cipő és hangszóró, amit a piacokon, vásárokon és közterületeken foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Somogy megyében.
Hamis volt az a 41 ezer üvegnél is több parfüm, az a 16 ezer napszemüveg és az a csaknem 5 ezer kozmetikai termék, amit a NAV munkatársai egy budapesti raktárépületben foglaltak le, írja Facebook-bejegyzésében a hivatal.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna megyei munkatársai próbavásárláson hamis mosószereket, öblítőket foglaltak le. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás.