“A Te autód, a te felelősséged!”
2017. január 31-én az Orient rádió vendége Kovács Ferenc, a Magyar Autós Szakmai Szövetség alelnöke volt.
2017. január 31-én az Orient rádió vendége Kovács Ferenc, a Magyar Autós Szakmai Szövetség alelnöke volt.
Az Orient rádió vendégei dr. Ilku Lívia munkacsoport vezető, Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet - Gyógyszerhamisítás elleni munkacsoport és Horváth-Sziklai Attila hivatalvezető, Magyar Gyógyszerész Kamara voltak.
A díjakat 2017. március 13-án ünnepélyes keretek között a BMC Magyar Zenei Információs Központ és Könyvtárban adták át. A HENT Gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetőjével, dr. Ilku Líviával, a Jedlik Ányos díj idei egyik díjazottjával készült interjút az alábbiakban olvashatják.
A PHARM Connect Kongresszus Közép-Kelet-Európa és a FÁK-országok legnagyobb és legjelentősebb gyógyszeripari és biotechnológiai üzleti csúcstalálkozója, amelyet minden év februárjában rendeznek Budapesten.
A súlyos egészségügyi és adatbiztonsági rizikó mellett jelentős gazdasági károkat is okoznak a hamis okostelefonok; az Európai Unió legális piaci szereplői évente átlagosan 14 millió készülék eladásától esnek el, derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.
Hagyományosan március 15-ei nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan, 2017. március 13-án adták át a Jedlik Ányos-díjakat Budapesten. A díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – korábbi nevén Magyar Szabadalmi Hivatal - elnökének kezdeményezésére az ipari és kereskedelmi miniszter alapította 1996-ban, a magyar szabadalmi rendszer centenáriumi évében, a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerésére.
A 2009-ben kezdeményezett bírósági eljárás sikeres lezárását követően megközelítőleg 1 000 000 EUR piaci értékű hamis csapágyat semmisítettek meg Görögországban. - olvasható a TechMonitor honlapján.
A bevétel 7,4%-a esik ki évente a hamisítás és a kalózkodás különböző formái miatt az EU-ban. A leginkább érintett területeknek a ruházati cikkek, a játékok, a sportcikkek, az ékszerek, a kézitáskák számítanak, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) éves jelentéséből.
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület Műtárgyhamisítás elleni munkacsoportja 2016. december 7-én Megközelítési irányok a hamis műtárgyak azonosításában címmel egésznapos konferenciát szervezett a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Minden 10. autóban hamis, nem megfelelő minőségű fékalkatrészek vannak.