A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület 2011 őszén létrejött Műtárgyhamisítás Elleni Munkacsoportja megalakulása óta fontosnak tartja, hogy a hamisítás elleni küzdelemben érintett-érdekelt intézmények közötti együttműködés előmozdítása és koordinálása, az országos hatókörű szerveknek szóló ajánlások megfogalmazása, a műhelymunka mellett megjelenjen a szélesebb nyilvánosság előtt is annak érdekében, hogy

  • jobban tudatosítsa a műtárgyhamisítás társadalmi veszélyességét a széles közvéleményben és felhívja a műgyűjtők, műkereskedők figyelmét a jelenség gyakran alábecsült dimenzióira
  • segítse a prevenciót, a hamisítványok elleni védekezést
  • a műhelymunkában felhasználható tapasztalatokat, javaslatokat is gyűjtsön.

Az első nyilvános rendezvényre 2012 őszén az SZTNH és a Munkacsoport saját szervezésében került sor azzal a céllal, hogy mozgósítsa a hamisítás elleni fellépésben érintett valamennyi szereplőcsoportot és ösztönzést adjon a műkereskedelemnek, a műkereskedőket képviselő szakmai és érdekvédelmi szervezeteknek egy konkrét projekt beindításához, a vitatott művek adatbázisának létrehozásához. Ez a projekt azóta, a konferencián bemutatott német mintából is merítve, már a gyakorlati megvalósítás fázisánál tart.

2013-ban az Art Market Budapesttel együttműködve a budapesti kortárs képzőművészeti vásár keretében szerveztünk kerekasztalt, ami a hamisítás elleni fellépésben érdekelt egyik fontos szereplőcsoportra, a hagyatékkezelő szervezetekre és magánszemélyekre irányította a figyelmet, nem kiragadva őket a többi szereplőcsoport közül, hanem éppen ellenkezőleg, a velük való együttműködésre ösztönözve. Hasonló elveken alapult idei rendezvényünk is, amire, ismét az Art Market Budapesttel együttműködve, a vásár szakmai programjának részeként került sor október 9-én. Folytatódott az a gyakorlat is, hogy előadóként, kerekasztal-résztvevőként az adott témák legilletékesebb hazai képviselői mellett külföldi szakembereket is meghívtunk, hogy az itthoni tapasztalatok, problémák és megoldási javaslatok nemzetközi összehasonlításban is vizsgálhatók legyenek. A szereplőcsoportok közül ezúttal a bűnüldöző szervek álltak a középpontban, s a kerekasztalt most két, a maga nemében úttörő jellegű előadás vezette be. A hazai érdeklődők Kristian Grüning, a berlini tartományi belügyminisztérium bűnügyi tanácsosa jóvoltából először kaphattak első kézből információt a németországi Beltracchi ügyről, a XXI. század eddigi legnagyobb hamisítási botrányáról és annak tanulságairól, majd dr. Kármán Gabriella, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa, a Műtárgyhamisítás Elleni Munkacsoport vezetője ismertette – a szélesebb nyilvánosság előtt ugyancsak első alkalommal – a hazai büntető igazságszolgáltatásban műkincshamisítási ügyekben szerzett tapasztalatokat. A két előadást követő kerekasztal-beszélgetésbe az előadókon – és a termet zsúfolásig megtöltő hallgatóságon túlmenően – meghívottként bekapcsolódott Kieselbach Tamás művészettörténész, galériatulajdonos, műgyűjtő, Werner Tammen galériatulajdonos, a Berlini Galériák Tartományi Szövetségének elnöke és Vukán Béla rendőr alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztályának vezetője is.

Kristian Grüning felvázolta a rendkívüli tehetsége révén a közvéleményben bizonyos rokonszenvnek is örvendő Wolfgang Beltracchi profilját és szólt azokról a természettudományos módszerekről, melyek segítségével végül sikerült őt leleplezni. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta azt is, hogy ezen módszerek segítségével csak egy műalkotás hamis voltát lehet minden kétséget kizárólag igazolni, eredetiségét nem. Elmondta, hogy ezek az ügyek a rendőrséget újtipusú probléma elé állítják, mert kezelésükhöz hiányzik – és még jó ideig hiányozni fog – a kellő szakértelem, ezért a nyomozati szervek rá vannak utalva a külső szakemberekkel való együttműködésre. Mindazonáltal a rendőrségen belül is nagyobb szakosodásra lenne szükség, ugyanakkor centralizációra is, hiszen helyi szinten végképp nem várható el az ilyen ügyek felgöngyölítéséhez szükséges szakismeret. Az előadó az ügy tanulságai között említette a fentieken túl, hogy az eddigieknél sokkal jobban kell tudatosítani a hamisítás által okozott, nehezen számszerűsíthető és rendszerint hosszabb távon jelentkező károkat, javítani kell a prevenciós munkát, valamint az együttműködést egyfelől a hamisítás elleni fellépésben érintett összes állami és magánintézmény, illetve magánszemély, másfelől a művészettörténészek és a természettudományos vizsgálati módszereket alkalmazó szakértők, harmadsorban pedig a különböző vizsgálati módszerekkel dolgozó kutatók között. Biztosítani kell a hamisítványok megbízható archiválását is. Célszerű lenne európai szinten is összehangolni a műkereskedelem szabályozását, ami megkönnyítené a nemzetközi együttműködést a hamisítás elleni fellépésben is. A német előadó kitért a szakértői függetlenség kérdésére is, utalva arra, hogy a Beltracchi-ügyben is előfordult, hogy a pozitív szakvéleményt kiadó neves művészettörténész a kép értékesítéséből később jelentős bevételhez jutott.

Dr. Kármán Gabriella előbb a műtárgyhamisítás hazai büntetőjogi eszközrendszeréről adott tájékoztatást, majd ismertette annak a még folyamatban lévő kutatásnak az első megállapításait, ami a 2000-2012 között ismertté vált, műtárgyakkal kapcsolatos bűncselekmények okán indított büntetőeljárásokat tekinti át. Megállapította, hogy a hamisítással kapcsolatos büntetőügyek száma nagyon alacsony; ítélet mindössze az ügyek egynegyedében született, közel kétharmaduk a nyomozás megszüntetésével zárult; a fennmaradó ügyek még folyamatban vannak.  Az okok között az előadó a bizonyítás nehézségeit, a szakértői bizonyítás anomáliáit, a műkereskedelmi szabályozás hiányát és a hamis képek sorsának nem megnyugtató rendezését emelte ki.

Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetés a közönség aktív részvétele mellett javarészt az előadók által megfogalmazott tanulságokat kommentálta és egészítette ki. A résztvevők különböző mértékűre becsülték a piacon mozgó műtárgyak között a hamisítványok arányát, de egyetértettek abban, hogy az elfogadhatatlanul magas; zömük a piacokon, az interneten, illetve házaló ügynökökön keresztül cserél gazdát. Fontosnak tartották ezért, hogy a hamisítás elleni fellépés során ezek a csatornák kiemelt figyelmet kapjanak. A német és a hazai bűnügyi szervek képviselői is jelezték, hogy a probléma nagyságrendjéhez képest elenyésző számú feljelentést kapnak, ami pedig szükséges lenne a nyomozati cselekmények megkezdéséhez. A bűnügyi szervek és a műkereskedelem képviselői egyetértettek a szorosabb együttműködés szükségességében, a műkereskedők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a galériák alapvetően azért felelősek és azzal foglalkoznak, hogy az ő falaikra ne kerüljenek hamisítványok. Ráadásul a galériás csak véleményt mond, nem ítéletet. A feljelentések az esetek nagy részében amúgy sem vonnának maguk után elítéléssel járó eljárást, mert ehhez bizonyítani kéne a rosszhiszeműséget, ami csak ritkán sikerül. Mindezek miatt nem reális az a várakozás, hogy a műkereskedők tömegesen a rendőrséghez fordulnak, ha hamis(nak látszó) műtárgy kerül a látókörükbe. A jelenlegi jogszabályi környezetben a hamis tárgyak forgalomból való kivonása is nehézségekbe ütközik, mivel az eljárás végén a tulajdonosok, hacsak rosszhiszeműségük nem bizonyítható, visszakapják a hamisnak bizonyult műtárgyakat, ráadásul mindenfajta, hamis voltukat nyilvánvalóvá tévő megjelölés nélkül. Egyetértés mutatkozott aban, hogy a hamisítás visszaszorítása nagyban függ a képzés színvonalának javításától; ez nemcsak a szakértőkre, hanem a műkereskedőktől kezdve a gyűjtőkig mindenkire vonatkozik, aki kapcsolatba kerül műtárgyakkal.

Az előadásokon és a kerekasztalon elhangzottakat a Műtárgyhamisítás Elleni Munkacsoport a jelenleg figyelme középpontjában álló kérdésekben, így a műkereskedelem szabályozására és a szakértői munkára vonatkozó álláspontjának kialakítása során tudja hasznosítani.