Négy kérdéscsoportot vizsgált a kutatás: a hamis termékekkel kapcsolatos vásárlási szokásokat, a motivációkat (miért és hol vásárolnak az emberek hamis termékeket), a hamisítással kapcsolatos attitűdöket és az internetes letöltések témáját.

Bendzsel Miklós, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese, aki a testület titkárságát működtető Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, a legfrissebb kutatási jelentéssel kapcsolatban úgy látja, hogy „egyre jobban tudatosul az állampolgárokban, hogy a hamisítás miatt munkahelyek szűnnek meg (59 %-uk gondolja ma így) és hogy az ilyen termékek forgalma növeli a szervezett bűnözés bevételeit (70%-uk vélekedik így). Előrelépés az is, hogy a legális internetes letöltési lehetőségek ismertsége 2013-hoz viszonyítva tovább nőtt. Míg az előző évben csak az internetezők 63%-a addig ma már 70%-uk ismer ilyen felületeket.”

A HENT titkára, Németh Mónika elmondta, hogy „2014-ben a megkérdezettek 77%-a nem vásárolna hamis terméket. Azokra, akik nem így döntenek továbbra is jellemző az alacsony ár preferálása és a fiatal életkor. A hamis ruházati termékeket vizsgálva elmondható, hogy az elmúlt 6 évben lényeges elmozdulások mutatkoznak. Míg 2009-ben mindössze minden harmadik válaszadó utasította el kategorikusan ezen termékek vásárlását, addig 2013-ban már minden második, ma, 2014-ben pedig a megkérdezettek 56%-a zárkózik el hamis vagy bizonytalan forrásból származó ruházati termékek beszerzésétől.

A HENT a fenti adatok tükrében még erőteljesebb tudatosságnövelő tevékenységet tervez, minden eszközt megragad annak érdekében, hogy valamennyi vizsgált területen hasonló eredményekről számolhasson be a Hamisítás Elleni Akciótervben megfogalmazott feladatok maradéktalan megvalósításával.”

A kutatási jelentés kivonatában a közérdeklődésre leginkább számot tartó eredmények olvashatók.

A kutatási jelentés kivonata letölthető itt: Kivonat – Hamisítás Magyarországon 2014

 

A teljes kutatási jelentés letölthető itt: Kutatási jelentés – Hamisítás Magyarországon 2014

Kiadta a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület Titkársága