Több erőfeszítésre van szükség a márkanevek, a szellemi tulajdonjog védelme területén, amelyhez megfelelő jogi hátteret nyújt az idén májusban hatályba lépett márkanév törvény – állítja Csang Mao, az állami ipari és kereskedelmi főhivatal vezetője. A jövőben nagyobb figyelemmel lesznek a rosszindulatú márkanév-bejegyzőkre vagy azt megpróbálókra, akik különösen a nagy, már bevezetett márkákra jelentenek veszélyt. A hamisítókat súlyosabb büntetéssel igyekeznek majd elrettenteni – ígérte.
Egyébként Kínában regisztrálták a világon a legtöbb márkanevet – számuk június végén 7,61 millió volt –, ám a szakemberek szerint ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kínai cégek innovatívak, a kínai áruk pedig versenyképesek lennének a világpiacon. Mint mondta, a cégek továbbra is elsősorban költségeikkel versenyeznek, az exportvállalatoknak csak alig húsz százaléka rendelkezik saját márkával, és a kínai exportnak mindössze tizenegy százaléka a saját márkanévvel eladott áru.