A Nemzetközi Termékhamisítás Elleni Szövetség (International Counterfeiting Coalition) elnöke az eset kapcsán nyilatkozatában rámutatott arra, hogy a hamisítás világszinten hatalmas üzlet, amely évente mintegy 650 milliárd dollárt hoz az elkövetők konyhájára. Két évvel ezelőtt az amerikai vám- és határvédelmi szervek 51 millió dollár értékben foglaltak le külföldről érkező hamisított illatszereket, amelyek közül csak Los Angeles-ben 8 millió dollár értékben csaknem egy millió üvegnyi került elő. A hamisítványok származási országa elsősorban Kína, értékesítésük pedig bolhapiacokon, az interneten, illetve az olyan nagy rendezvényeken történik, mint az ohioi állami vásár. Hasonló termékek azonban még mindig meglehetősen nagy számban kerülnek elő az Egyesült Államokban: Ohióban tavaly novemberben például rendőrkutyák segítségével a hatóságok 1500 üveg, azaz 75ezer dollár értékű hamisított parfümöt és kölnit találtak egy furgonban, márciusban pedig egy hasonló akció során 204 üvegnyi illatszer került elő, márkás szemüvegek és ruházati cikkek hamisítványaival együtt.
A mostani eset kapcsán az ohio-i állami vásár vezetője elmondta, hogy megbízottaik ugyan ellenőrzik az árusok engedélyeit, de időről időre akadnak olyanok, akiknek sikerül mégis átcsúszni a szűréseken. Az ügyben érintett két texasi férfi ellen eljárás indult, büntetésük akár fél éves szabadságvesztés, vagy ezer dollár pénzbüntetés is lehet. Az ügyben folytatott nyomozás során egyébként csaknem négyezer üvegnyi hamis Chanel, Calvin Klein és Britney Spears-parfümöt találtak meg a gyanúsítottak autójának csomagtartójában. A helyi rendőrség arra figyelmeztetett, hogy az eladók ilyenkor igazi üveget tesznek ki a pultra „csalétekként”, a vevőknek azonban azután a hamisított árut adják már oda. Ezek a hamisított illatszerek akár vizeletet, rákkeltő anyagokat és nagy mennyiségű alkoholt tartalmazhatnak, így azt tanácsolják az érdeklődőknek, hogy ne dőljenek be az alkalmi árusoknál, illetve az interneten hirdetett alacsony áraknak. Akár a csomagolással van valami probléma, akár a címke felirata hibás, már érdemes gyanakodni. Ha pedig a termék ára túl szép ahhoz, hogy az igaz legyen, akkor nagy valószínűséggel hamisítványról van szó.