Könyvbemutató – Ocsút a búzától (fotó: HENT)
2020 elején mutattuk be a szakmai közönségnek a Műtárgyhamisítás magyar szemmel – Ocsút a búzától című kötetünket (az SZTNH – OKRI – Kieselbach Galéria közös kiadásában jelent meg). A kézikönyv aktuális helyzetképet vázol a műtárgyhamisítás jelenségének aktuális magyarországi helyzetéről és rámutat a fellépés javasolt eszközeire. A kereskedelmi forgalomban nem kapható kötet példányaihoz a szakemberek és a műtárgyak iránt érdeklődők széles körben hozzájuthattak, azonban a szabad példányok fogytán is nagy az érdeklődés iránta. A járvány miatti korlátozások miatt a könyvtárakban és az intézményeknél történő hozzáférés is akadályoztatott, így a tervezett online közzététel jelentősége felértékelődik. Terveink szerint a kötetet 2021 első félévében online elérhetővé tesszük.
A műtárgyak védelmével, kereskedelmével, eredetiségének vizsgálatával foglalkozó szakemberek egyöntetűen megfogalmazott álláspontja szerint a műtárgyhamisítás megelőzésének egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszköze a magyar alkotók életművének rendszerszintű feldolgozása lehet, amely mindezidáig nem valósult meg. A szisztematikus feldolgozás művészettörténeti szempontból is kívánatos, másrészt referenciaként is szolgálhat a kétes eredetiségű művek vizsgálata, véleményezése során.
A HENT Műtárgyhamisítás elleni munkacsoportja a Műtárgyhamisítás magyar szemmel című kiadvánnyal, a szakértők tanulmányaival, megállapításaival támasztja alá ezt az igényt, és 2021-ben ennek a megvalósíthatóságán dolgozik, a művészeti mecenatúrával való együttműködésre törekedve.