A strasbourgi plenáris ülésen 348:274 arányban elfogadott kompromisszumos megoldást februárban, hosszú tárgyalások után hozták tető alá az Európai Unió jogalkotó társintézményei.
Még az utolsó pillanatban, az elmúlt napokban is komoly tiltakozások voltak a tervezet ellen, Németországban például tízezrek vonultak utcára tiltakozásképpen. A kérdésben még az egyes EP-frakciók és nemzeti delegációk is megosztottak voltak.
A határozathoz módosító indítványt nyújtottak be, amely törölte volna a legvitatottabbnak számító 13. cikkelyt, de ezt végül nem bocsátották szavazásra.
Az irányelvvel biztosítani akarják, hogy az internetes vállalatok a jelenleginél többet fizessenek a felhasznált tartalmak után a művészeknek, a zenészeknek és a hírszolgáltatóknak. A kisebb platformokra és a startup cégekre enyhébb előírások vonatkoznának, mint például a Youtube-ra vagy a Google-re. A Wikipediához hasonló, nem kereskedelmi célú oldalak pedig automatikusan kívül esnek majd a szerzői jogi szabályzásnak alávetett tartalmak körén.
A frissített irányelv nem tér ki arra, hogy milyen eszközök szükségesek a jogsértő tartalmak eltávolítására, csupán meghatározza, hogy nem lehetnek az internetes platformokon illegális, szerzői jogi védelem alá eső tartalmak. Ha mégis ez történik, a jogtulajdonosok pert indíthatnak.
A korábbi tervezetek leginkább vitatott pontját a valamilyen formában szerzői jogi védelem alá eső tartalmak törlésére vonatkozó előírások jelentették. Noha ezen végleges egyezségben már nincs szó kötelező előzetes szűrésről, sok bíráló szerint a platformok valószínűleg így is algoritmusokat fognak bevezetni, hogy megfeleljenek az új szabályoknak.
Az újságcikk-részletek megosztását külön kiemelték az irányelv hatálya alól, tehát hírrészletek megosztása továbbra sem jelent majd jogsértést, de a megállapodás ugyanakkor garantálja, hogy a hírgyűjtő oldalak ne élhessenek vissza ezzel az engedménnyel.
Mint a tájékoztatásban írták, idézés, kritika, recenzió, karikatúra vagy paródia készítésének céljából ezután is – sőt az eddiginél nagyobb védelem mellett – fel lehet tölteni védett tartalmakat, így a GIF-ek és mémek továbbra is a világhálón maradnak és megoszthatók lesznek.
Emellett a szabályok megkönnyítik, hogy a kutatók a szerzői jogi védelem alatt álló anyagokat is elérhessék szöveg- és adatbányászat céljából, ahogy oktatás vagy illusztráció során felhasznált tartalmakra nem vonatkoznak a korlátozások.
Axel Voss európai parlamenti jelentéstevő hangsúlyozta, hogy a módosítás kiegyensúlyozott, nem fog cenzúrához vagy az „internet halálához” vezetni. „Az újságírók és az alkotók tisztességtelen díjazása azzal jár, hogy egyre kevesebben hajlandók ilyen munkát végezni, ami kevesebb minőségi tartalmat jelent” – mutatott rá.
Hozzátette, soha nem látott intenzitású lobbitevékenységet tapasztaltak mindkét oldal részéről, valamint félretájékoztatással, a fiatalok kihasználásával vádolta az ügyben a Google-höz és a Facebookhoz hasonló digitális óriásvállalatokat.
Az Európai Bizottság üdvözölte a „kiegyensúlyozott” megállapodást, amelynek nyomán korszerűsíthető a 2001-ben hatályba lépett, s mára elavult közösségi irányelv.
Antonio Tajani, az EP elnöke örömét fejezte ki, hogy véget vetnek a jelenlegi „digitális vadnyugatnak” és a technológiai fejlődést lekövető, korszerű előírásokat hoznak, amelyek biztosítják a szerzők, az újságírók, a dizájnerek, illetve a zenészektől a drámaírókig és a stylistokig minden európai művész védelmét.
Az EP zöld frakciója szerint azonban az egyezmény „fenyegetést jelent a kis kiadók, a szerzők és a felhasználók számára, azzal a veszéllyel jár, hogy a ma ismert internet kizárólag a technológiai és médiaóriások kezébe kerül”.
Kiemelték, a szabályozás normává fogja tenni a kötelező előzetes szűrést, ami komoly korlátozást jelent, ezek a filterek ráadásul nem képesek különbséget tenni a szerzői jogok valódi megsértése és például a törvényeknek megfelelő paródiák között, még a legfejlettebb szoftverek is rendszeresen blokkolhatnak jogszerű tartalmakat.
„Tovább fogunk harcolni az új jogszabály ellen” – szögezte le Julia Reda német kalózpárti EP-képviselő, a leghangosabb bírálók egyike, hozzátéve, több mint ötmillió ember írta alá Európa-szerte a petíciót a jogszabály ellen.
A Google egyik szóvivője az MTI-hez is eljuttatott közleményében aláhúzta: a szabályozás jobb az eredeti verziónál, de így is jogbizonytalansághoz fog vezetni, s ártani fog Európai kreatív és digitális gazdaságának.
Hosszú bénultság után a tagállamok februárban elfogadták a német és a francia kormány által kidolgozott kompromisszumot a még 2016 őszén kezdeményezett módosítás kapcsán, és így megkezdődhettek az intézményközi tárgyalások az EP-vel.
Az előzetes megállapodást még a másik szervnek, az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak is jóvá kell hagynia hivatalosan. Ezután két év lesz az új szabályok átültetésére a nemzeti jogba.
(Forrás: MTI)
a cikk és a fotó forrása: http://kamaraonline.hu/cikk/megszavaztak-a-szerzoi-jogi-iranyelv-vitatott-modositasat