A harmadszor meghirdetett Olasz Gasztronómiai Világhét témája a gazdasági, környezeti és egészségügyi szempontból is fenntartható “dieta mediterranea”, vagyis a mediterrán étrend, amely az olasz népet a világ legegészségesebb nemzetei közé emeli – mondta el a kezdeményezés csütörtöki sajtótájékoztatóján Massimo Rustico, az Olasz Köztársaság magyarországi nagykövete.
Hozzátette: a nemzetközi rendezvénysorozat keretében több mint 300 olasz diplomáciai székhely és kultúrintézet szervezésében csaknem 1000 program valósul meg világszerte. Budapesten az Olasz Nagykövetség az Olasz Kultúrintézettel, az Olasz Kereskedelemfejlesztési Intézettel (ICE Budapest), az Olasz Turisztikai Hivatallal (ENIT) és az Olasz Kereskedelmi Kamarával (CCIU) karöltve rendezi meg a gasztronómiai világhetet.
Massimo Rustico elmondása szerint a rendezvény másik célja, hogy a fogyasztók védelme érdekében fellépjen a termékhamisítások ellen, hiszen világszerte évi mintegy 90 milliárd euró értékben készülnek olyan, olaszos elnevezésű élelmiszerek, amelyeknek semmi köze Olaszországhoz és az egészséges olasz alapanyagokhoz. Mint ugyanis emlékeztetett, a teljes kiőrlésű gabonát, zöldségeket és gyümölcsöket, hidegen préselt olívaolajat, hüvelyes növényeket, kevés halat és húst tartalmazó mediterrán étrend nemcsak táplálkozási forma, hanem életstílus is: hozzátartozik a termőhelyek, jellegzetes termények és feldolgozási tradíciók tiszteletben tartása, valamint az étel közös elfogyasztásának hagyománya is.
A mediterrán étrend az olasz népet a világ legegészségesebb nemzetei közé emeli – fotó: Pixabay
Antonello Canale, az ICE Budapest igazgatója hozzátette, az intézet szakmai kóstolón mutatja be az olasz borok világát, amelyet az olasz és magyar forgalmazók találkozója követ majd.
Francesco Mari, a CCIU elnöke bejelentette, hogy újraindítják az Ospitalita italiana projektet, melynek során a minőségi olasz konyhát működtető vendéglátóhelyek ítélik oda a program védjegyét, a HoReCa Connect-platform pedig az olasz és magyar szakembereket segít majd összekötni.
Olaszország 446 milliárd eurós tavalyi exportjának a mezőgazdasági és élelmiszeripari szektor csaknem a tizedét tette ki, ebből Magyarországra 333 millió eurónyi élelmi termék és alapanyag érkezett.
a cikk forrása: