A NAV munkatársaink két héten át tartó akciósorozatot tartottak Budapesten. Az ellenőrzésben részt vettek a NAV cigarettakereső szolgálati kutyái is, akiknek segítségével sikerült felszámolni egy illegális cigarettalerakatot, valamint egy hamis ruharaktárat is.

Az összehangolt akcióban a kutyák és a pénzügyőrök az elrejtett dohánytermékeket több helyszínen, többek között roncsautóban, „klubhelyiségként” működtetett büfé pizzasütőjében vagy mikrohullámú sütőjében, az utcán álló lezárt lemezszekrényben, vagy éppen egy konténerben találták meg.

Ezeken kívül az egyik, cigaretta tárolására szolgáló helyiség melletti folyosóról nyíló többi szobában halmokban álltak a hamis márkajelzéssel ellátott prémium sport- és divatruhák (pólók, cipők, nadrágok, táskák, kabátok), melyekről kiderült, hogy mind hamisítványok.

A több napig tartó akcióban munkatársaink lefoglaltak 11 000 doboz, 15 millió forint értékű cigarettát, valamint több mint 200 millió forintot érő hamis ruházati termékeket is. Ez utóbbiak kapcsán feljelentést tettek a pénzügyi nyomozóknál.

hamisruha2

 

 

 

 

a fotó és a hír forrása: NAV