Modigliani mellett jónéhány éve már az orosz avantgárd mesterei, Kandinszkij, Malevics, Goncsarova, Larionov és a többiek is a hamisítók kedvencei közé tartoznak. Nem véletlenül: egyfelől, az irántuk megnyilvánuló mind nagyobb gyűjtői kereslet alaposan felverte az áraikat, másrészt életművük jóval kevésbé pontosan dokumentált, mint a hasonló ársávban mozgó más művészek többségének alkotásai. Ennek „történelmi” okai vannak: az említett mestereknek pályájuk csúcsán, a múlt század tízes-húszas éveiben viharos sors jutott osztályrészül; a bolsevik forradalomhoz való mindenkori viszonyuk – és a forradalom hozzájuk való viszonya – függvényében sokszor és kényszerűségből nemritkán viharos gyorsasággal változtatták lakhelyüket, hol elhagyták Oroszországot, hol visszatértek oda, s eközben kevés idejük maradt a világban időközben szétszóródott műveik pontos leltárba vételére – azaz ma ideális terepet kínálnak a hamisítóknak.
Már 2013-ban beszámoltunk egy, az orosz avantgárdra szakosodott nemzetközi hamisító banda működéséről; a német rendőrség csak tőlük több mint ezer gyanús műtárgyat foglalt le – ez az ügy jelenleg bírósági szakaszban van, de ítélet mind a mai napig nem született – és könnyen lehet, hogy a mostani „genti ügyben” is szerepelnek olyan műtárgyak, amelyeket ez a banda adott el jelenlegi tulajdonosuknak. A most gyanússá vált tárlat a Genti Szépművészeti Múzeum új állandó kiállítása, amin az orosz avantgárd legjobb alkotóinak 26 olyan munkája is szerepel, melyek nem a múzeum tulajdonában vannak, hanem a Brüsszelben élő orosz Igor Toporkovszkij műgyűjtőhöz köthető Dieleghem Foundation jóvoltából tartós letétként kerültek oda. Ezek a műtárgyak a kétségeiket most a The Art Newspaper-ben megosztó neves szakemberek szerint sok sebből véreznek.
Egyrészt, provenienciájuk gyakorlatilag ismeretlen; nem szerepeltek kiállításokon, nincsenek reprodukálva egyetlen, az orosz avantgárdnak szentelt komolyabb kiadványban, nincs hír korábbi tulajdonosaikról, nem cseréltek gazdát árveréseken. A Kandinszkijnek és Javlenszkijnek tulajdonított művek nem szerepelnek a két művész nemzetközileg is elfogadott oeuvre-katalógusában. Egy-egy kiállított néprajzi tárgyat állítólag Malevics munkái díszítenek, csakhogy e tárgyaknak semmilyen analógiái sem ismertek és az irodalomban sem található utalás arra, hogy a művész valaha is foglalkozott volna ilyen tárgyak kifestésével. Proveniencia-kutatással a múzeum sem foglalkozott; katalógus nincs, a falakon az etikettek az állítólagos szerző és a mű címe mellett csak a tulajdonos nevét tartalmazzák. Kandinszkij 1917-re datált Kompozícióján még a szignó is igencsak gyanús.
A The Art Newspaperben megjelent levél – melynek aláírói között számos ismert műkereskedő mellett olyan neves szaktekintélyek vannak mint a Malevicsről több könyvet publikált Aleksandra Shatskikh, Natalia Murray, a Royal Academy of Arts tavalyi nagyszabású Revolution: Russian Art 1917–1932 című kiállításának kurátora vagy Vivian Endicott Barnett, a Kandinszkij- és Javlenszkij oeuvre-katalógusok szerzője – nem használja a „hamisítvány” kifejezést, ehelyett „rendkívüli módon megkérdőjelezhető” munkákról beszél. Megemlíti azt is, hogy Catherine de Zegher, a genti múzeum igazgatója a kortárs művészet elismert szakértője és bár ő szervezte a 2013. évi moszkvai biennálét, ez a tapasztalat „nem teszi őt az orosz avantgárd művészet szakértőjévé”. Amikor kinevezték a múzeum igazgatójává, arról beszélt, hogy intézményét nyitottá kívánja tenni – „sajnos a gondjaira bízott múzeumot kétséges művek előtt nyitotta meg” – zárul a levél. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy a most bemutatott 26 műtárgy csak egy kis ízelítő az év végére tervezett nagy orosz avantgárd kiállításhoz.
A felelősségelhárító mechanizmusok természetesen azonnal működésbe léptek; a múzeum kijelentette, hogy korrektül és jóhiszeműen járt el; természettudományos vizsgálati módszerek alkalmazását csak vétel esetén tartanák indokoltnak, letét esetében nem; s a téma iránt kitartóan érdeklődő újságírókat a gyűjtőhöz irányították. Toporkovszkij, aki 2020-tól saját belgiumi múzeumában tervezi bemutatni gyűjteményét, a következőket nyilatkozta: „A nemzetközi múzeumi gyakorlatban sem az eredetiségigazolás, sem a természettudományos vizsgálatok nem követelmények. Mindazonáltal minden tárgynak megvan a dossziéja a mű provenienciájával és állapotleírásával”. Utóbbiakat mindenesetre nem bocsájtotta az érdeklődök rendelkezésére.
A szakma részéről most napról napra erősödik a nyomás, hogy a kiállítást zárják be és csak a kérdéses művek eredetiségének egyértelmű igazolása után nyissák meg újra. Lehet, hogy a múzeum jobban járna, ha engedne ennek a nyomásnak: a presztízsveszteség ugyan már elkerülhetetlennek tűnik, de legalább az anyagi kár csökkenthető. A hamisítványok látványáért komoly belépődíjat fizető nézők ugyanis követhetik a genovai Palazzo Ducale látogatóinak példáját, akik most visszakövetelik a hamis Modiglianikért kifizetett belépődíjat. A per alakulását a szakma nagy érdeklődéssel követi; a pórul járt látogatók sikere minden bizonnyal nagyobb elővigyázatosságra intené a jövőben a múzeumokat.
Szerző: Emőd Péter
forrás: https://artportal.hu/magazin/orosz-avantgard-hamisitvanyok-genti-szepmuveszeti-muzeumban/
Nyomtatás