A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) 58 ezer ellenőrzést hajtott végre tavaly, csaknem kétmillió vizsgálatot végzett el a laboratóriumi hálózatában, és 718 millió forint bírságot rótt ki – mondta Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Az ellenőrzések zömét a megyei és a járási hivataloknál dolgozó élelmiszer-biztonsági ellenőrök végzik, a humánpolitikai költségvonzatát a Miniszterelnökség fogja össze. – Az ellenőrzési rendszerünk vizsgálatai alapján általában is javulást tapasztalunk.
Az élelmiszer-előállítók egyre következetesebben tartják be az előírásokat, és az összetételre is jobban figyelnek
– mondta az elnök. A termékteszteken elvétve találunk kiugró, súlyos hibát, de akkor a termék sorsáról is intézkedünk – tette hozzá.
Hamisítási ügyekben is vizsgálódnak. – Növényvédőszer-hamisítási ügyben például huszonöt helyszínen ellenőriztünk egy akció során tavaly nyáron, kétezer-hatszáz kilogrammnyi hamis terméket foglaltunk le. A csomagolás megtévesztésig hasonlított az eredeti áruhoz, egyértelműen szándékos csalásról volt szó. A külföldi növényvédőszer-előállító cég annyira értékelte a munkánkat, hogy elismerő oklevéllel köszönte meg.
Folyamatosan változik, hogy melyik évben mi éri meg a hamisítók szerint. – Az megfigyelhető, hogy bizonyos nagy értékű alapanyagokat, ha ki lehet cserélni, akkor előszeretettel kicserélik. Több évre visszamenőleg találnak olyan sajtnak látszó tárgyat, ami nem sajt, mert növényi zsírból készül, nem tejből. Jellemző a machinálás a gyümölcstartalommal is.
A hamisítást a helyzet és a piac szüli, a NÉBIH-nek folyamatosan alkalmazkodnia kell ezekhez a körülményekhez.
Ehhez a laboratóriumi és az adatelemzési módszereiket is fejleszteni kell, az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) jó alap.
Sajnos előfordultak gyomorforgató esetek az elmúlt években. – Akadt olyan eset, hogy egérürülék, meztelen csigák voltak egy tofuüzemben, illetve lejárt minőségű tojások ezrei hemzsegtek légylárváktól. Megtörtént az is, hogy marhahúst hamisítottak lóhússal, vagy gesztenyemasszát rizsliszttel, illetve burgonyapehellyel.
Az esetek jókora hányada valószínűleg ki sem derül. – Szakemberek szerint az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos megbetegedések akár nyolcvan százalékát is homály fedi, de azt tapasztaljuk, hogy a zöldszám- rendszer révén egyre több bejelentés érkezik. Ma már egyre fejlettebb, egyre pontosabb a különböző kórokozók beazonosítása.
A visszaesőknek magasabb összegű bírsággal és gyakoribb ellenőrzésekkel kell számolniuk. A kifogásolt vállalkozások adatai fent vannak a NÉBIH honlapján, és a jogsértésekről is lehet tájékozódni. Ha hitelesen tud tájékozódni a fogyasztó, akkor nagyobb a bizalma.
Fontos ellenőr maga a fogyasztó is:
ha egy tudatos vásárló egy kétes terméket nem vesz meg, azzal magát védi, ha pedig szól a hatóságnak, akkor másokat is. Mi ezt szeretnénk erősíteni, hogy a magyar termékek iránt nagyobb legyen itthon a bizalom
– mondta a NÉBIH elnöke.
agrotrend.hu / magyarhirlap.hu