Mark A. Landis sokáig festőként és galériatulajdonosként dolgozott. Csak 2011-ben derült ki, hogy az évek alatt saját készítésű hamisítványai Amerika-szerte utat találtak a legnagyobb nevű múzeumok falára. A férfi életéről a közelmúltban dokumentumfilmet készített Sam Cullman és Jennifer Grausman, s ebből számtalan izgalmas részletet lehet megismerni a helyenként kalandregénybe illő történetből, írja a New York Times.
A Művészet és mesterség (Art and Craft) című film bemutatja Landis otthonát, ahol a mai napig készíti hamisítványait, gyakran tévénézés közben. Az anyja halála óta szinte hermetikusan zárkózott életet élő férfit skizofréniával diagnosztizálták. A filmben őszintén és a megbánás jele nélkül meséli el, hogyan tévesztette meg a „megajándékozott” múzeumokat és mit gondol a festmények másolásáról.
Landis egy idő után annyira könnyelművé vált, hogy számítógépről egyszerűen kinyomtatta az aktuális grafikákat, majd színes ceruzával átrajzolta őket, végül pedig kávéfoltokkal tette hitelesebbé megjelenésüket – írja a New York Times blogja, a T-Magazine.
A filmet nézve az is kiderül, Landisnak fogalma sincs róla, mennyire tehetséges. A szinte tökéletes hamisítványok elkészítésére többször is „gyerekjátékként” hivatkozott. A különc hamisító elárulta: a film biztosította publicitás révén fontos, előkelő és kifinomult emberek ismeretségére, barátságára tett szert.