A Kaposvári Rendőrkapitányság eljárást folytatott 4 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kaposvári lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a 48 éves műkincskereskedő 2013. november 25-ét megelőző időben kaposvári galériájában, valamint internetes portálokon hamis eredetiséget igazoló szakvéleményekkel nagy értékű festményeket és szobrokat kínált fel eladásra. A férfi több hamis képet értékesített, valamint közre működött adásvételük során. A nyomozás ideje alatt felmerült adatok alapján a nyomozók által megtartott házkutatások alkalmával összesen 18 alkotás került elő, köztük 9 darab Rippl-Rónai, 2 darab Mednyánszky, 1 darab Aba-Novák, 1 darab Munkácsy, 1 darab Benczúr, 1 darab Gulácsy festmény, valamint 3 darab Kovács Margit szobor. A művek az eljárás során kirendelt szakértő véleménye szerint hamisnak bizonyultak. D. Ferencet a rendőrök 2013. november 25-én elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatásának indítványozását, melyet a Kaposvári Járásbíróság 2013. november 27-én elrendelt.
A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2014. augusztus 6-án befejezte, és a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészség részére.