Némedi Varga Éva, a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság sajtóreferense elmondta, a járőrök kockázatelemzés alapján vizsgáltak át egy román mikrobuszt, és a csomagtérben összesen 2240 doboz különböző – egy világmárka logójával ellátott – parfümöt találtak. A jármű vezetője elmondta, hogy a dobozokat feladott poggyászként szállítja, egyáltalán nem tudja, hogy azok mit tartalmaznak, így a parfümök származását sem tudja igazolni.
A szakértő előzetes véleménye szerint az előkerült termékek hamisítványok, azokat a védjegy tulajdonosának az engedélye nélkül szállították és kívánták forgalomba hozni.
A pénzügyőrök a 31 millió forint értékű hamis illatszerszállítmányt lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek – tudatta az őrnagy.