A pénzhiány sokakat arra kényszerít, hogy utángyártott, illetve hamis alkatrészeket használjanak gépjárműveik javítása során. Az ilyen alkatrészek sokszor fele annyiba kerülnek, mint az eredetik.
Sajnos a hamisított alkatrészek felhasználására már a járművek normál karbantartási-fenntartási ciklusában sor kerülhet, de a sérülés utáni javítások területén alkalmazott hamis alkatrészek is emberéleteket követelhetnek vagy sérüléseket okozhatnak, miközben ez elkerülhető lenne. A jelenlegi hatósági gyakorlat szerint az ellenőrzéseket végzők nem tudnak az ilyen alkatrészek jelenlétéről, sőt sem a biztosítók, sem a szakértők nem vizsgálják rutinszerűen például a légzsák eredetiségét vagy a gumik megfelelőségét a halálos balesetek után.
A Renault és a Dacia szakemberei különböző tesztek segítségével mutatták be a hamis alkatrészek használatának veszélyességét: „A nem eredeti fékbetétek használata esetén a fékezési távolság akár kétszeresére is megnőhet. 130 km/h-s sebességnél, hamis tárcsa használatakor, a féktáv körülbelül 30 méter. Ezen a szakaszon úgy a saját, mint a gyereke életét is veszélyezteti, aki jó eséllyel épp a hátsó ülésen tartózkodik.”
Egyes gyártók szerint az utóbbi másfél évben riasztóan megnőtt a hamis alkatrészek darabszáma. Míg 2008-ban körülbelül 20 millió ilyent találtak, a tavalyi év során már 70 milliós lefoglalásról érkezett jelentés egy autómárka esetében.
A teljes előadás anyagát itt tekinthetik meg: MASZSZ HAMIS ALKATRÉSZEK – SZIGET 2014