Persze a legnagyobb aukciós házak, online portálok, és ismert kereskedők sem immunisak a hamisítványok problémájára. Elég a legutóbbi Knoedler botrányra gondolni, amelyben Manhattan egyik legrégebbi és legtekintélyesebb galériája adott el több millió dollár értékben az absztrakt expresszionista mestereknek tulajdonított festményeket, melyekről később kiderült, hogy egy queens-i hamisító művei, áll a news.artnet.com cikkében.

Az eBay hatalmas aukciósplatform, sok leendő vásárlója pedig nem annyira hozzáértő, mint a neves aukciós házaktól és galériáktól gyakran vásároló tapasztalt gyűjtők, akik tudják, mire kell odafigyelni. Így könnyű célpontot jelenthetnek olyasvalaki számára, akinek jó sztorija van a műtárgy „felfedezéséről”, és elhiteti velük, hogy rejtett kincsre bukkantak.

Az FBI nemrég letartóztatta az East Hampton-i John D. Re-t, aki 2005 óta több mint 60 hamis Pollock festményt adott el önállóan, valamint az eBay-en, összesen közel 1,9 millió dollár értékben. Az ügyfelek egy kis csoportja elhitte, hogy Re egy East Hampton-i nő alagsorának kitakarítása során találta a Pollock festményeket 1999-ben. A törvényszéki elemzés és a Nemzetközi Művészeti Kutatási Alapítvány (IFAR – International Foundation for Art Research) később megállapította, hogy az összes festmény hamis.

Ehhez hasonlóan, a Telegraph riportja a múlt héten azonosította Geoffrey Spilmant, egy warwickshire-i plébános fiát, aki több hamis festményt árult az eBay-en, azt állítva, hogy LS Lowry, Adrian Heath és Mary Fedden művei. A riport szerint a 48 éves férfi hetente három festményt dob piacra az interneten több száz font értékben, hamis aláírásokkal ellátva. Az elmúlt hónapok során Spilman a potenciális vevőknek több történettel is előállt: azt állította, hogy a művek elhunyt apja tulajdonában álltak, kiárusításon, esetleg művészeti fesztiválon találta őket, valamint, hogy mivel hiányzik a dokumentáció, a festmények származása nem igazolható. Feltételezhető, hogy a legtöbb képet ő maga festette.

Az Artnet hírportált a közelmúltban megkereste Charles Uzzell Edwards, a londoni Pure Evil galéria tulajdonosa, aki nagy mennyiségű, kevéssé ismert, 1980-as évekbeli pop-art nyomatokra bukkant az eBay-en, melyeket egy svéd árus kínált két hónappal korábban. A felfedezett darabok között Harignek tulajdonított metrórajzok, valamint állítólagos Warhol polaroidok is szerepeltek. Edwards megvásárolt néhány darabot, majd tárgyalni kezdett, hogy nagyobb mennyiségben vásároljon a svéd férfi által kínált műtárgyakból. A bobinga33 felhasználónevű férfi végül Patrick Maske néven azonosította magát Edwardsnak. Maske azt állítja, hogy a művek az édesapjáé voltak. Edwards, aki eredetileg a galériáján keresztül szerette volna eladni a műveket, most már úgy véli, nem eredetiek, és visszavonta őket.

Mit tegyen a művészetkedvelő virtuális ajánlattevő?

A bemutatott kényes helyzetek tükrében megkérdeztük az eBay-t a műalkotások online eladásával kapcsolatos politikájáról. Elégedetten, bár kissé meglepődve tudtuk meg, hogy az eljárás pontosan és részletesen szabályozott. A „nem engedélyezett” kategóriába tartoznak az alábbiak: eredetiként, illetve jogszerűként bemutatott tárgy e minőségéért való felelősség kizárása, vagy e minősége ismeretének letagadása; leírásban és hirdetésben azt állítani egy tárgyról hogy eredeti, ha erre nem tud megfelelő bizonyítékot felmutatni; szándékosan részt venni egy műalkotás hirdetésében vagy eladásában, bármilyen megtévesztő gyakorlat segítségével, ideértve a hamis vagy megtévesztő állításokat a tárgy ritkaságáról, értékéről, eredetéről, állapotáról vagy befektetési potenciáljáról. – írja az Artnet.com.

Korlátozások alá esik továbbá a reprodukciók és pontos replikák árusítása is, de nem meglepő módon a tisztességtelen eladók mindig találnak újabb módokat a szabályok megkerülésére.

Amikor az Artnet hírportál megkereste Maskét, ő továbbra is azt állította, hogy a műtárgyak az apja tulajdonában álltak, valamint idézte az eBay szabályzatát, miszerint nem árulhat olyasmit, aminek nem tudja bizonyítani az eredetét. Ugyanakkor azt is mondta, hogy sosem állította, hogy rendelkezik a szükséges papírokkal, melyek alátámasztanák a művek eredetiségét.

”Amikor feltettem valamit az eBay-re, mindig odaírtam, hogy nem rendelkezem vételi bizonylattal, vagy bármilyen papírral, ami a tárgyhoz tartozik. Ezért kezdődnek az aukcióim egy dolláron. Ezt az egyetlen dolgot írtam, nincs tanúsítvány az aukcióban, valamint hangsúlyoztam, hogy a műtárgyat úgy árulom ”ahogy van”, mondta Maske.

A hasonló esetekről kérdeztük Ryan Moore-t, az eBay üzleti kommunikációért felelős vezetőjét, aki az alábbiakat mondta: „Az eladók nem írhatják le egy tárgyról, hogy valódi, ha nem tudják bizonyítani az eredetiségét. A fentihez hasonló eseteket bejelentés alapján felülvizsgáljuk, ez pedig a kínált tárgyak eltávolítását is eredményezheti.”

Természetesen Re, akit korábban börtönbüntetésre ítéltek bankjegyhamisításért, az alagsori felfedezés történetét a saját javára használta, ami egyben egyszerű kifogásként is szolgált arra, hogy miért nincs semmilyen papírja, ami bizonyítaná a Pollock művek eredetiségét. A történet szerint Re az FBI-nak azt mondta, soha nem adott el eredetiként egyetlen állítólagos Pollock művet sem. Az FBI nyomozója ezek után szembesítette az eBay tranzakciók nyilvántartásával, amelyben azt állította egy ajánlattevőnek, hogy a festmények eredetiek.

Ami Spilmant illeti, miután megkereste a Telegraph, az eBay leállította a férfi tevékenységét és örökre eltiltotta az oldal használatától. „Megvizsgáltunk három felhasználói fiókot, és megállapítottuk, hogy az eladó nem felelt meg az általunk támasztott magas színvonalbeli elvárásoknak”, nyilatkozta a cég szóvivője. Amellett, hogy Spilman a gyanú szerint több fiókot is működtetett, más terhelő részletek is felmerültek: az egyik festő, akinek a képeit hamisította, a 73 éves Ashley Jackson, a rendőrségen jelentette be, hogy észrevett egy művet, amiről azt állítják, hogy az övé.

Moore azt mondta, „az eBay agresszíven felismeri és eltávolítja azokat a felhasználókat, akik bármilyen csalárd magatartást tanúsítanak. […] Az eBay kiváló szakértők tanácsaira támaszkodva vizsgálja az esetlegesen csalárd listázásokat. Továbbá, nagyra értékeljük felhasználóink központi szerepét a hamis listázások felfedésében, és szeretnénk továbbra is ösztönözni őket, hogy jelezzék felénk a gyanús tárgyakat a »Tétel jelentése« linkre kattintva.” Moore azt nyilatkozta, hogy az ilyen jelentéseket részletes vizsgálat és átvilágítás követi, és a csalárd listázásokat azonnal eltávolítják.

A felülvizsgálatok időzítésével kapcsolatban elmondta, hogy általában a jelentés beérkezése után 24 órán belül megtörténnek. A műtárgyeladási szabályzatot megszegő eladókat több intézkedéssel is tudják büntetni, az aukciók korlátozásától, eltávolításától kezdve a fiók felfüggesztéséig.

Re és a hamis Pollockok kapcsán Moore azt mondta, a cég nem nyilatkozhat folyamatban levő vizsgálatok részleteiről.