Az első HENT-díjat 2014. június 19-én adta át a HENT elnökhelyettese, Bendzsel Miklós (az SZTNH elnöke) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában. A díjátadó ünnepségen részt vettek a testület tagjai és titkársága, valamint a munkacsoport-vezetők is.
A díjat 2014-től évente a HENT elnöke ítéli oda a munkacsoport-vezetők, valamint a HENT titkársága javaslatára annak a személynek, aki a Testület munkájában a legaktívabb volt és a legtöbb segítséget nyújtotta a díj kiosztását megelőző évben. Ezzel köszöni meg a HENT vezetősége a programjaiban, projektjeiben kimagasló teljesítményt nyújtó személy támogatását. Idén a legtöbb szavazatot a Pro Art Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatója, Horváth Péter kapta.
Horváth Péter a HENT megalakulása óta segíti a testület munkáját. Elsősorban a HENT kulturális határterületeit támogatja hatékonyan, különös tekintettel a szerzői jogi jogsértések és a jogellenes letöltések elleni fellépést illetően. A díjazott a HENT rendezvényein, konferenciáin rendszeresen tart előadásokat.
Amellett, hogy a Pro Art érdekképviseleti szervezet a HENT tagjai között szerepel és küzd a hamisítás ellen, Horváth Péter intenzíven részt vesz a HENT négy munkacsoportjából kettő, a Jogérvényesítési munkacsoport és az Ipari és Kereskedelmi szekció tevékenységében is. A Pro Art tovább rendszeresen támogatja a HENT tevékenységét: a HENT által kiírt pályázatokat nemcsak szakmai tapasztalataival segíti, hanem értékes díjak felajánlásával is.
A hamisítás elleni világnapról
A hamisítás elleni világnapot először 1998-ban hirdette meg a Global Anti-Counterfeiting Group (GACG). A cél a tudatosságnövelés volt, középpontba helyezve a hamisítás és a kalózkodás következményeinek bemutatását. A világnapot ma már a WIPO (World Intellectual Property Organization) is számon tartja a szellemi tulajdonnal kapcsolatos nemzetközi szintű figyelemfelhívás lehetőségeként. Az eseményre 1998 óta minden évben júniusban kerül sor, 2014-ben június 5-én.