A múlt héten született ítélet szerint a hirdetési módszerek nem minősültek jogtalan adatszerzésnek, írja az astechnica.com. A San Francisco-i fellebbviteli bíróság szerint azonban a Facebook megsértette a szerződési feltételeit a körülbelül 1,2 milliárd felhasználójával szemben.
Az ügyben azt az állítást fogalmazták meg, miszerint a Facebookon található hirdetésekre és a Zynga játékaira (amilyen például a Farmville) kattintva a Facebookos oldalcímek és azonosítók begyűjtésre kerültek, majd engedély nélkül továbbadták azokat a hirdetőknek. Ez azonban még nem minősült jogtalan adatszerzésnek, mivel a felhasználókat csak összekötötték a hirdetőkkel, adatot nem tároltak.
Az ügyben eljáró bírónő indoklása szerint csak azonosításról és címek kiadásáról volt szó, így nem lehet kommunikációról sem beszélni.
A Facebook azóta bejelentette, hogy ezt a fajta hirdetési gyakorlatot beszüntették.
A közösségi oldal ellen már több adatvédelmi per folyt az elmúlt években, köztük egy olyan eljárás is, amely végén a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság megállapodást kötött az oldallal 2011-ben. Ennek értelmében ők vizsgálhatják majd a Facebook adatvédelmi gyakorlatát az elkövetkezendő 20 évben.