szocsi_1Az usszurijszki vámosok 900 darab Szocsi 2014 feliratú hamis olimpiai ötkarikás emléktárgyat találtak egy kínai utasnál. Az illetőnek nem volt engedélye a nála lévő termékek bevitelére.

Ez nem az első eset, hogy az orosz-kínai határon a szocsi téli olimpiával kapcsolatos csempészárut koboztak el az orosz vámosok. Tavaly év végén a távol-keleti Primorje (Tengermellék) orosz régióba ugyancsak Szocsi-2014 feliratú matricákat akartak bevinni törvényellenesen a kínaiak. A hatóság közlése szerint több mint 48,5 ezer darabról volt szó.

A szocsi téli olimpia márkajegyével, jelképeinek szerzői jogával a Szocsi-2014 szervezőbizottság rendelkezik. A játékokra készített öltözékek, ajándéktárgyakon tehát csak a testület engedélyével lehet elhelyezni a Szocsi-2014 feliratot és az olimpiai öt karikát.

Az Oroszországban kapható termékeken: sportruházaton és egyéb ruhaneműn, ajándéktárgyakon, könyveken és a számtalan olimpiai emléktárgyon egy háromszögletű hologramot is elhelyeztek a szocsi játékok hivatalos logójával és a termék sorozatszámával. Ez alapján a szervezőbizottság honlapján be lehet azonosítani a megvásárolt termékeket.

A Szocsi 2014 feliratú és olimpiai jelképeket, színeket tartalmazó emléktárgyak gyártását, kiadását magába foglaló program 2009 végén indult Oroszországban. Az olimpiáig 5000 ajándéktárgyat terveztek kibocsátani. Az orosz szervezőbizottság a hivatalos termékek eladásából több mint 500 millió dolláros közvetlen bevételre számít.

Az ajándéktárgyak hivatalos értékesítő weboldala megtekinthető itt.
A Szocsi olimpia kabalaállatairól itt olvashat bővebben.

szocsi_2