Az arizonai Phoenix-ben nyolc nyomozót foglalkoztat a rendőrség üzleti és gazdasági stabilitásért felelős szervezeti egysége (Business and Economic Stability, BEST), amely a szellemi tulajdonnal szemben elkövetett jogsértések és a lopott áruk, valamint azok terjesztésének megakadályozásával foglalkozik. Ezen felül a piramisjátékokhoz hasonló visszaélések visszaszorítása is az ő feladatuk. A szervezeti egység vezetője szerint azért különösen fontos odafigyelni ezekre a jogsértésekre, mert mindenhol káros hatással vannak a piaci versenyre, és munkahelyek megszűnéséhez vezetnek.
A yourwestvalley.com beszámolója szerint a BEST-program 2013 tavaszán kezdődött, egy 3 hónapos kísérletként, amely időszak alatt négy nyomozó 1 millió dollárnyi (azaz 222 millió forintnyi) értékű hamisított terméket foglalt le, ugyanekkora értékben bukkant lopott árukra, ezzel összefüggésben pedig negyven embert tartóztatott le. Egy, a rendőrség részére készített tanulmány szerint ezek a jogsértések 50 millió forintnyi értékű adóbevétel-kiesésért és 9 munkahely megszűnéséért voltak felelősek. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (International Chamber of Commerce) becslése szerint a hamisított termékekkel való kereskedelem csak a fejlett országokban 2015-re körülbelül 377 ezer milliárd forintos piacot fog jelenteni.
A szervezeti egység vezetője azt is hozzáteszi, hogy az anyagi károkon túl a hamisított termékekkel való kereskedelem általában a dolgozók kizsákmányolásával és további erőszakos tevékenységekkel is együtt járhat, mivel ezt a fajta tevékenységet nem ellenőrzött vállalkozások folytatják.
A BEST tevékenységére már Phoenixen kívül is felfigyeltek. Az egység szeptemberben ötvenezer dolláros támogatást kapott az Igazságügyi Minisztériumtól, az egység vezetője pedig az INTERPOL szellemitulajdon-védelmi tárgyú konferenciáján is tartott előadást Dublinban.