Az akciót a gyógyszerekért felelős kormányzati tanács kezdeményezte a Facebook közösségi oldalon, hogy így vegye fel a harcot az engedély nélkül forgalomba hozott és hamis készítmények ellen, valamint hogy minél inkább ellenőrzés alá vonhassa a területet. A várakozásokkal ellentétben azonban a közösségi oldalon többnyire érdektelen, vagy egészen más tárgyú bejegyzések érkeztek az olvasóktól, olyan esetről viszont nem sokan számoltak be, amikor bizonytalan eredetű gyógyszert fedeztek fel a piacon.
Hasonló fogadtatásra talált az a próbálkozás is, amely februárban a Twitter-en keresztül vette volna célba a gyógyszerfogyasztókat. Az ok alighanem az, hogy a kenyaiak nemigen bíznak az egészségügyi hatóságok hatékony fellépésében.
Idén áprilisban megkezdték a tesztelését egy elektronikus riasztó rendszernek, amelyről úgy gondolták, hogy a lakosságon túl az egészségügyi dolgozóknak is segítségére lesz majd. A rendszer segítségével bejelenthetik, ha olyan esetet észlelnek, amikor egy gyógyszer alkalmazása során a kívánttal ellentétes hatást váltott ki, és vélhetően baj van a minőségével. A rendszer hasznosságáról – a használat gyakoriságáról szóló adatokat nézve – ugyanakkor úgy tűnik, mégsem sikerült kellően meggyőzni a lakosságot. Az adatokat látva további közleményt adott ki a hatóság, megmagyarázva, hogy a bejelentéseknek nem az orvosi személyzet vagy a gyógyszergyártók mulasztása szempontjából van jelentősége, illetve hogy a páciensek adatai is biztonságban vannak. Az egészségügyért felelős minisztérium hangsúlyozta, hogy a beérkező jelentések a gyógyszerek használatának biztonságához kívánnak hozzájárulni. A tárca korábban többször is a portálján keresztül küldött értesítést, ha valahol hamisított gyógyszerre bukkant – igaz, ez nem sokszor fordult elő. Holott egy tavalyi felmérés szerint Kenya egyike azon afrikai államoknak, ahol hamisított malária-ellenes gyógyszereket árulnak nagy mennyiségben, amely készítmények egy kutatás szerint egyes esetekben a Viagra hatóanyagát tartalmazzák, de kimutatták már bennük epilepszia, illetve retrovírusok elleni egyéb hatóanyagokat is. Márpedig ezek veszélyes kölcsönhatást idézhetnek elő az összetevők között, amely akár a betegek halálához is vezethet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálatot folytat más, hamisított gyógyszerek ügyében is, az eset kapcsán pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyógyszerhamisítás kiterjed mindenféle, innovatív és generikus készítményre az egész világon, veszélyt jelent a betegek életére és a gyógyszergyárak hírnevére. Az elszomorító tanulság pedig az, hogy az ország gyógyszerpiacán uralkodó körülmények miatt a kenyaiaknak még igen sok időre van szükségük ahhoz, hogy újra bizalmuk lehessen akár magukban az életmentő gyógyszerekben, akár a hatóságok helyzet javításáért tett erőfeszítéseiben.